Lakat — Vasa

Az Arlanda Légikikötőtől induló és a Stockholmba tartó közösségi járatok végállomása a Cityterminál. Belső falain 2 méterig zsákvászonba ültetett növények. Flixbusszal a város felé robogva, mit sem változik a kép: ipari parkok és bevásárlóközpontok parkosított környezete. Rózsaszín, bordó és piros színű tizenkét emeletes lakóházak fokozzák a hatást. Ilyen előképek után, kora délelőtt érkeztünk meg a tizennégy szigeten lévő főváros központjába.

Mivel a hotelbe csak délután jelentkezhettünk be, városnézésre indultunk a feleségemmel. Nem csak az óvárosra igaz, hanem a belvárosra is, hogy négy-öt emelet magas épületek uralják. Elhanyagolt ingatlan, eldobott szemét errefelé rossz viccnek számítana. Ettől eltekintve, lényegi különbség alig akad a pesti miliőtől. A turistákat leszámítva, az őslakosoktól akár kihaltnak is lefesthetném az utcákat. A külföldiek viszont csurig megtöltik. Augusztusban szívesen menekülnek ide például az olaszok. Csak jobb a 25 Celsius fokban lazulni, mintsem csizmaországban megsülni. Igazi kánikuláról nincs szó, de mi is az utcák árnyékos oldalát kerestük. Másvalamit nem kerestünk, viszont rátaláltunk. A szállodahajók kikötőjének helyet adó öböl partján nézelődtünk. Erős egyirányú tömegáramlásra figyelt fel Kati. Nagy baj nem lehet belőle, velük sodródtunk mi is. A falon tábla: Német-templom. Innen az adományláda látványa raktározódott el emlékezetünkben, pontosabban, nem az, hanem az azt lezáró óriási, bivalyerős lakaté. Aligha hinném, hogy az istenfélő emberek a persely tartalmára utaztak volna. A lakatkulcsot a pap vigyázta. Ezután már csak a szél fújhatta el a jókedvünket. Megpróbálkozott vele.

Közelben a Királyi palota. Mint utólag megtudtuk: a hét első hat napján, 12:15-től zenés őrségváltás. Vasárnap egy órával később. A kétemeletes rezidencia egyik kapubejárójánál két őrszem posztolt. Szembe velük III. Gusztáv svéd király szobra. Idő, mint tengerben a vízcsepp — gondoltuk. Felkaptuk a fejünket. 12:00 előtt az utca csendjét a bazaltkövön érkező katonalovak patái felverték. Dél körül a leparkoló buszból fúvósok szállingóztak elő — kezdtem dörzsölni a tenyeremet. Ám nem csak a paripák tűntek el kadétostól nyomtalanul, hanem a zenészek is hátraarcot fordítottak. A díszprogram helye elsőre nem adta magát. A nemzetközi bámész sereglettel együtt mi is nyomkereső útra indultunk. A belső udvarban összeállt a kép. Aki statikus felállású zenés őrségváltásban gondolkodna, mint ahogyan én is tettem, téved. Többnyire mozgásban voltak a zenészek. Mivel a folyamatosan megújuló, változó intenzitású szél elfújta az érdemi hangfelvétel lehetőségét, ezért pár nappal később ismét megpróbálkoztam vele — más volt a zenei repertoár. Második alkalommal, kezemben mikrofonnal 180 fokban félkörívet fordultam a meglóduló zenekar után.