Vidám napot / váratlan öröm...,

Miért érdemes koncertre járni?

Sok oka lehet, de amire most hivatkozni fogok, fehér hollónak számít. Kezdődik a végén — de annak éppen az elején — hogy koncert után a metrószerelvényre jó helyen kell felszállni. Miért? Hogy amikor kiszállok belőle — bal kezemben egy mikrofonállvánnyal, a jobban pedig egy fehér bottal — legyen, aki felfigyel rám. Mellesleg az sem árt, ha az illetőnek kiváló a név memóriája. Mi is történt valójában?

Még a peronon leszólított egy fiatal hölgy, hogy segíthet-e nekem. Napi rutinnak számít errefelé közlekedni, de méltányolva a fiatalság tettre készségét, dalolva belementem. Mire kikanyarodtunk az aluljáróba, addigra kiderült, a hölgy nem ismeri azt az utcát, amely felé tartok: ez mégsem vette el a segítő kedvét. Bár neki toronyiránt nem arrafelé lett volna hazafelé, de átmentünk az aluljáró túloldalára, és szépen felballagtunk a lépcsőn az utca szintre. Közben beszélgettünk.

Ő az évfolyamtársaival való sörözésen volt túl — onnan érkezett. Én meséltem az esti Gólyabeli koncertről, és a hangalapú kulturális weboldalról. Rákérdezett az elérhetőségre. Mondtam a mozaikszót, megerősítésül pedig a nevemet is, amire asszociálva otthon beugorhat az időközben esetleg elfelejtett honlap cím.

— Ismerős a neve! — bökte ki, amivel alaposan meglepett. Én a hunyadiba jártam általánosba — folytatta — ahová a vakvezetővel tetszett jönni hozzánk. A most huszonhárom éves kísérőm akkoriban alsós lehetett. Kissé megdöbbentett, hogy ennyi év elteltével egy negyvenöt perces találkozás ilyen mély nyomott hagyott egy kisiskolásban. Igaz, mint elmondta utána, inkább a német juhászra emlékszik, mintsem rám: de a nevemet mégsem felejtette el. Innentől még kedélyesebben folyt közöttünk a múltidézés. Már tisztában volt a házszámmal, ahova tartottam. Egyszer csak lecövekelt, elbúcsúztunk egymástól, aztán sarkon fordult és lehet, hogy egy életre elváltunk egymástól. Kezemmel a kapubejáróhoz nyúltam, de nem volt ismerős: talpam sem ismert rá a kapubejáró anyagszerkezetére. Pár pillanatig elgondolkodtam a váratlan feladványon, utána visszafelé indulva hamarosan hazataláltam: ilyenkor az üröm is öröm.