164. VANNAK MÁSFÉLE EMBEREK IS – inkább színes (2006)

A viharos erejű szél hosszantartó záporral párosulva nem a túrázók ideálja. A Vértesből hazatérve az Árpád híd aluljáróban tágas csend fogadott. Nem kívánkozott ki az utcára senki sem. A metró alatt átvezető aluljáró felé igyekeztem. Lent is mintha atomtámadás érte volna a várost. A túloldali lépcsőn felfelé haladtam, amikor észrevettem, valaki kotorászik a kabátzsebemben: nem szoktam benne semmit sem tartani. Pár lépés után belenyúltam – továbbra is üres volt. A képlet világossá vált – valaki ki akart fosztani. Megfordultam, és erélyesen rászóltam az előttem sötétben rejlő elkövetőre:

– Ha még egyszer belenyúlsz a zsebembe, te is, kezedben fehér bottal fogsz közlekedni!

Az alantas ember volt olyan botor, hogy válaszával felfedte magát – és szellemi színvonalára is rálátást engedett tenni:

– Jó-jó, csak menjél tovább, nehogy leessél a lépcsőről.

Útbaigazítóan határozottan megfeleltem neki, majd megfordultam, és távoztam.

Egy-egy koncertfelvétel után gyakran térek haza éjszaka egyedül. A lépcsőházba ezúttal Katival együtt léptünk be. A félemeletre vezető hét lépcsőfok után derékszögű jobbkanyar következik, és tovább fel az emeletre. Na, itt a kanyar utáni lépcsőfokon ült a baseball sapkáját mélyen arcába húzó fickó. Ahogy ráléptem volna a továbbvezető lépcsőre, lábam valamiben kissé megbotlott – egyensúlyomat nem veszítettem el. A fiú el akart buktatni, de meglátta a mögöttem csendben érkező páromat és visszahúzta a lábát. Fél fordulót haladva tudtam meg Katitól, hogy mi történt: a párom meglehetősen egyértelműen fogalmazva leüzent az elkövetőnek. Ő ekkor már útban volt a kapubejáró felé, ahol a takarásból előbújt a cinkostárs:

– A vak jött meg a párjával – hallhattuk, és kimentek az utcára.

Innentől kezdve tiszta sor volt előttünk a taktikájuk. A lépcsőn ülő fickó, ha feléje tart a hazatérő lakó, buktat, a földre került áldozatra ketten rárontanak. Amennyiben a lift előtt várakozó társ felé megy a hazatérő lakó, akkor a lépcsőn ülő hátba támadja. Ezt a rossz arcú sapkás kölyköt többször is látta a párom az épület előtt, sőt, egyszer egy másik kapualjban állva várta áldozatát: a haverja bent lehetett a lépcsőház takarásban lévő részében.

Szintén a késői órákban esett meg. Pár kapualjnyira voltam a lakástól. Velem szemből férfi érkezett. Mellém érve ennyit mondott:

– Hülye vak!

Beszédjén eltéveszthetetlenül érződött az illumináltság. Hirtelenjében felkaptam a vizet, majdnem utána szóltam. Letettem róla. Füstölögve közlekedtem tovább. Aztán csak megjött az eszem, és magamban értelmesen lezártam az ügyet: te még csak itt tartasz az emberré válás folyamatában?