Vidám napot / vannak másféle emberek is...,

A téma ellenére, ez nem a bűnügyi rovat. Két velem történt esetet elevenítek fel ezúttal.

Viharos erejű szél záporral párosulva: nem a túrázók ideálja. A Vértesből hazatérve az Árpád-híd aluljáróba léptem ki a metró peronjáról. Szellős csend fogadott a folyosón: nem kívánkozott az utcára senki sem. A metró alatt átvezető aluljáró részbe igyekeztem lefelé a lépcsőn. Odalent is, mintha atomtámadás érte volna a várost. Indultam fel, amikor észrevettem, valaki belenyúl a kabátzsebembe: nem szoktam benne tartani semmit sem. Pár lépés után leellenőriztem az eseményt: csak kabátszövet. A képlet világossá vált előttem: valaki ki akart zsebelni! Azon nyomban megfordultam, és erélyes hangon rászóltam az elkövetőre: Ha még egyszer belenyúlsz a zsebembe, te is fehér bottal a kezedben fogsz közlekedni az utcán! Az elkövető volt olyan botor, hogy válaszával elárulta magát, és szellemi színvonalára rátekintést engedett: — Jó-jó, csak menjél tovább, nehogy leessél a lépcsőről! Erre útbaigazítóan megfeleltem még, utána sarkon fordultam, és mentem a dolgomra.

Gyakran térek haza éjszaka, egy-egy koncertfelvétel után. Ezúttal viszont a párommal együtt léptünk be a lépcsőházba. Hét lépcsőfok után egy kurta derékszögű kanyar, és tovább fel az emeletre. Na, itt a kanyar utáni lépcsőfokon ült egy a baseball sapkáját mélyen az arcába húzott fickó. Ahogy ráléptem volna a lépcsőre, valamibe megbotlottam kissé: egyensúlyomat nem veszítettem el. A fiú el akart buktatni, de meglátta a mögöttem csendben érkező páromat, és visszahúzta a lábát. Fél fordulót haladva tudtam meg tőle, hogy mi is történt valójában: a párom meglehetősen egyértelműen fogalmazva leüzent az elkövetőnek. Ő ekkor már útban volt a lépcsőház felé, ahol a takarásból előbújt a tettestárs: — A vak jött meg a párjával — hallhattuk, és kimentek az utcára.

Innentől kezdve tiszta sor volt előttünk a taktikájuk. A lépcsőn ülő fickó buktat, és a földre került áldozatra ketten rárontanak. Ezt a rossz arcú sapkás kölyköt az utcában többször is látta a párom, sőt, egyszer egy másik kapualjban állva várta áldozatát: a haverja bent lehetett a lépcsőház takart részében.

Néhány év eltelt azóta. Eltűnt a környékről az alja nép: vagy dutyiba kerültek, vagy lebontották a lakóházat, ahol tartalmas életre való nevelést aligha kaphattak az édes szülőktől.