Vidám napot / váló ok...,

Ebéd utáni családi beszélgetés apropóján.

Mivel szüleim jóval nyolcvan felett számlálhatják éveik számát, egyre hosszabb a múlt lajstroma. Szóba került az egyik korosodó férfi a házból. Anyukám mesélte, hogy amikor apukám egyszer kórházban feküdt és a hogy léte felöl érdeklődött tőle a házmester, az ott lévő férfi megjegyezte: mondja meg a férjének, hogy gyorsan gyógyuljon meg, mert a betegség váló ok. Hogy jogtudós volt-e a nem doktorált lakótárs, nem tudom.

Talán harminc éve lakhat itt a férfi. Azóta három élettárs hunyt el mellette: egyiktől sem kellett elválnia. Egyikőjük ágyban élhette meg nyomorultúl az utolsó perceit, a másik pedig a lakásajtó előtt a folyosóra kijőve rogyott össze. A szomszédjától tudjuk, egyikhez sem engedett orvost hívni. Ő pedig továbbra is él és virul. Újabban estefelé ismét női hang hallatszik át a falakon: tovább folytatódik a holtodiglan sorozat?

Témáját tekintve ide tartozik ez a ki tudja hol esett meg történet, de vele nem szeretnék áthallást kelteni. A múlt század közepe táján élt egy fehér nép. Tanyán lakott, elkélt a férfi. Jött is közülük egy nagy sebbel-lobbal, de az érkezésénél valamennyivel kevésbé tempósabban átköltözött a túlvilágra. Hogy felboncolták-e a jobb létre szenderült embert, rég volt. Hamarosan újabb férfi költözött be a tanyára: ő is egy éven belül eltávozott az élők sorából. Ekkor a falu orvosa magához hívatta a tanyasi asszonyt és ezt mondta neki: — Ha még egy férfit odavesz maga mellé, feljelentem a rendőrségen. A tanyára több férfi nem bútorozott be, nem akadt több dolga a kininnek.