84. VAGYOK — tudat test nélkül (2013.)

Van egy fantasztikus hely az országban, ahol, ha a jó idő beálltával kiülök a falusi ház nagyobbféle teraszára, csak ennyi létezik a világból számomra: vagyok. Az utcáról csak szolgálati úton megközelíthető összkomfortos épület társasági tere igazi menedékhely. A mellékutca elhanyagolható motorizációs zaját az épület jótékonyan magába nyeli. A tetőtlen zug előtt terebélyes diófa tör az ég felé, azon túl meredek domboldal sötétlik. Sűrű, áthatolhatatlan növényzet fedi. A nyári napsugarak csak korareggel langyosítják meg a terasz kövét, utána az árnyék jótékony hűse uralja naplementéig. Nem lehet oda belátni, sem az utcáról, sem a szomszédos portákról. A végtelen nyugalom csodáját teremti meg számomra ez a kis oázis. Alkalom adtán egy széket kerítek a hátsóm alá és órákon át képes vagyok ellenni úgy, hogy közben a tökéletes teljesség érzését hiánytalanul megélem. Ilyenkor minden megszűnik körülöttem a világból. Csak a fejemet érzékelem, a testemet már nem. Az éjszakákat is a teraszon szoktam eltölteni, de már vízszintes testhelyzetben, igaz, nem egyedül: magam mellé felállítom a mikrofonállványt. Nem véletlenül.

A ház tetőterébe és a nagyszoba vályogból vetett falába is, beköltözött néhány pele család. Az alkony ereszkedő szürkületével egy időben, a rágcsálók előbújnak a rejtekből. A magasból aláereszkedve indulnak, a vén diófa alá lehullott kalóriadús termés reményében. Tűhegyes fogaikkal hamar kilyukasztják a csonthéjast. Vagy jóllaknak belőle, vagy szaladnak vele a téli raktár felé. Éjszaka többször is fültanúja lehettem sivító párbeszédjüknek. Hajnalban óramű pontossággal megszólalnak az énekes madarak. A szajkónak van kifinomult fület förtelmesen sértő hangja is, de olyan kedves is, hogy ihaj! Legkülönlegesebb hangzsákmányomat innen egy közép-fakopáncsnak köszönhetem: a mikrofon végig vette, ahogyan rászáll a közeli fatörzsre, elkezd kopácsolni rajta, majd, mint aki jól végezte rovarmentesítő dolgát, szárnyra kap. Késő délutáni emléknek legyen megemlítve egy őzike: a meredek domboldalról leereszkedett az egyszerű fakerítésig. Onnan kíváncsian benézett az udvarba, nem felfedezve a páromat és engem, aki a magam okán csak úgy „vagyok” ott a teraszon.

A fenti szösszenet megírása után pár órával megtudtam az ismerős tulajdonostól, hogy a régóta meghirdetett ingatlan vevőre talált.