181. UTÓLAG —
gesztus (1977.)
Középiskola, házi
kézilabda bajnokság. Térlátásom kezdett érzékelhetően beszűkülni.
Kézügyességgel nem dicsekedhettem soha sem. Negyedikesek voltunk, a
harmadikosokkal vívtuk a döntőt. Csapatunkból három, kézilabda egyesületben
játszó fiú is hajtott a győzelemért. Nekünk kínkeservesen ment, az ellenfél
legtehetségesebb figurája ontotta a gólokat. Feltétlenül meg kell említeni,
hogy kiválóan védett az ellenfél kissé gömbölyded hálóőre.
Mi támadtunk. Mivel
döntetlenre állt a párbaj, ha ez így maradt volna, szégyen
szemre, vesztesként kulloghattunk volna le a salakról. Csapatunk biztos
kezű hórihorgas játékosának lövése után nem változott az eredmény.
Osztálytársaim visszarohantak a kapunk elé. Megéreztem, egy újabb támadásra nem
marad idő. Fejemben hamar összeállt a terv — eközben az osztálytársak kiabálva
hívtak vissza a kapu elé. Nem mozdultam.
Kidobáshoz
készülődött az ellenfél kapusa. Úgy helyezkedtem a játékostársai között, mintha
a kulcsemberüket akarnám labdaszerzésben megakadályozni. Mi több, cselt szőve
előbb a kapus szemébe néztem érintőlegesen, majd a labdazsonglőrre. A taktika,
vagy nevezzük nevén, az átverés bevált. A kapus egy tőlem balra helyezkedő
társa felé dobta a labdát, amit fürgén elkaptam, és gólt lőttem.
Örültem a
telitalálatnak, de bőven vegyült ebbe üröm is. A végig szenzációsan védő kapust
másodperceken belül a sárga földig lehordták az osztálytársai. Vajon mit
felelhetett volna rá? Hogyan lehetett volna szavakkal visszaadni, amit
testmozdulatokkal és szemmel való átveréssel elkövettem ellene?
A gól után néhány
másodperccel felhangzott a hármas sípszó. Osztálytársaim elismerően
megdicsértek. Eközben tőlünk pár méterre, a másik csapat háza táján állt a
balhé! A lóvá tett kapus gyűlölködő szeme rám villant. Napokkal később
összetalálkoztam vele a folyosón. Lehangoltan ácsorgott. Szomorkásan rám
nézett. Némi bűntudatot éreztem magamban, de nem szóltam.
Évtizedekkel később
eszembe jutott ez a felemás emlék. Felnőttként belegondolva, én jóval többet
vettem el tőle, mint amennyi a javamra vált. Feltehetőleg, iskolai pályafutása
legjobb sport teljesítményét nyújtotta akkor. Jogosan emlékezhetne vissza
dicsőséggel, de nem teheti, mert csak a csúfos megalázottság jutna eszébe róla.
Rászedte őt egy szemüveges fiú — addig talán éppen én vertem át őt a
legfájóbban.