Vidám napot / utólag...,

Négy évtized múltán.

Középiskola, házi kézilabda bajnokság. Szemüveges létemre a térlátásom kezdett érzékelhetően romlani. Kézügyességgel nem dicsekedhettem soha sem. Negyedikesek voltunk, és a harmadikosokkal vívtuk a döntőt. Csapatunkból három, kézilabda egyesületben játszó fiú is küzdött a gólokért. Nekünk kínkeservesen ment az eredményesség, az ellenfél legtehetségesebb játékosa pedig ontotta a gólokat. Feltétlenül meg kell említeni, hogy kiválóan védett a harmadikosok kissé gömbölyded alakú kapusa.

Mi támadtunk, és mivel a mérkőzés döntetlenre állt, ha ez így marad, vesztesként fejezhettük volna be a döntőt. A nálunk biztos kezűnek számító fiú lövése után nem változott az eredmény. Osztálytársaim visszarohantak a kapunk elé, de én megéreztem, egy újabb támadásra nem marad idő már. Fejemben hamar összeállt a kép — eközben az osztálytársak kiabálva hívtak vissza engem a kapunk elé, de nem mozdultam.

A képzeletbeli hatméteres vonaltól a pálya közepén kissé hátrább álltam meg úgy, mintha az ellenfél legjobb játékosát igyekezném meggátolni, a kapuskidobás utáni labdához jutásban. Mi több, cselt szőve a kapus szemébe néztem érintőlegesen, majd a legügyesebb játékosra. A taktika vagy nevezzük nevén, az átverés bevált. A kapus egy tőlem balra helyezkedő társa felé dobta a labdát,

Én pedig elkaptam a játékszert, és sikerült gólt lőnöm — utána visszasiettem a kapunkhoz.

Örültem a gólnak, de bőven vegyült ebbe üröm is. A végig szenzációsan védő kapust másodperceken belül a sárga földig lehordták az osztálytársai. Ő szegény nem tudott mit felelni erre, mert hogyan is lehetne szóval visszaadni mindazt, ami testmozdulatokkal és szemmel való átveréssel történt? Ráadásul, néhány másodperc múltán vége lett a meccsnek. Osztálytársaim elismerően megdicsértek az ügyes és hatásos taktikai elem sikeres végrehajtásáért, de közben pár méterre arrébb a másik csapat háza táján állt a balhé! A kapus szeme sarkából rám sandított, én meg rá, kissé bocsánat kérően. Napokkal később összefutottunk a folyosón. Ott is rám nézett szomorkásan, és éreztem rajta, nem tudta feldolgozni a történteket.

Ennyi év után eszembe jutott ez a felemás emlék. Felnőttként belegondolva mindebbe, én jóval többet vettem el tőle, mint amennyi a hasznomra vált belőle. Feltehetőleg, iskolai pályafutása legjobb sport teljesítményét nyújtotta akkor. Jogosan emlékezhetne vissza rá dicsőséggel a keblében, de nem teheti, mert csak a csúfos megalázottság jutna az eszébe róla. Rászedte őt egy szemüveges fiú. Addig talán éppen én vertem át őt a legfájóbban. Nekem így utólag csak annyi a pozitívum ebben a történetben, hogy felismertem az előállt helyzet veszélyességét, pillanatokon belül kitaláltam a ráadandó cselekvés sort, amit sikeresen végbevittem.

Vajon mostanában eszébe jutott-e ez a végjáték a becsapott kapusnak? — ha igen, így utólag, bocs érte!