() UGYANAZ ÉS MÉGSEM — világvége helyek (2023.)

A tartományi székhelyről, Punóból kishajóval indultunk tovább, az inka mitológia hegyekkel körbeölelt bölcsője felé, mely kettőszázhúsz kilométer hosszú és hetvenöt széles. Hiedelemviláguk szerint, a Titicaca-tónak a napjainkban Bolíviához tartozó területén, az egyik sziklából keltek életre az inka ősök (az inka uralkodói cím volt, mint például király, császár). A véreskezű spanyol hódítók elöl a szárazföldről a Titicaca-tóra menekültek az ajmata indiánok, ahol mentsvárra találtak. Idővel Áttértek a vízi életmódra.

Mivel a házigazda mezítlábasan fogadott minket, ezért én is követtem a példáját. A napsütötte totora nád nem volt hideg annak ellenére sem, hogy a többiek felöltözve kissé fáztak körülöttem. Késő délutánra járt az idő, éjszaka fagy. Ma már nem eszik olyan forrón a totoranádat, mint egykor. Manapság, mintegy kétezren laknak úszó szigeteken, melyek ténylegesen nem úsznak, mert totoranádból készített kötéllel alul rögzítve vannak, tehát lebegnek. Ahol vendégül láttak minket, húszan laktak. A harmaduk sem volt jelen. Az államtól akkor kapnak anyagi támogatást, ha a családból néhányan folyamatosan a mesterséges szigeten tartózkodnak. A többiek estére a szárazföldre vonulhatnak szállásra. Ez a múltbeli örökségtől való elszakadás első mozzanata.

A családtagok arcáról sok mindent nem lehetett leolvasni. A nagyobbacska lány iskolás korú még, húga karon ülő. Bár létezik úszósziget iskola, de a kornak megfelelő tudást aligha képes biztosítani. A mobiltelefon itt is olyan alaptárgy lehet — vagy csak látszat? — mint a háló vagy a horog. Ez is egy világvége hely Peruban. Aki legyint egyet a turista folklór kapcsán, szerintem elhamarkodottan tette. Olyan autentikus környezet ez, ahol évszázadokon keresztül, a maival szinte teljesen megegyező körülmények között nőttek fel generációk. Halásztak, vadásztak, ettek, ittak, szaporodtak, és köszönték szépen, jól érezték magukat. Ők még ma is a természet népe. Szigeteik negyven évig bírják. Szüleiket idővel elhagyják a fiatalok. Ha a tavon akarnak maradni, új szigetet kell építeni maguknak. Sokat elárul róluk, hogy porontyaiknak békaporontyból készítenek levest, mert hitük szerint, az jótékony hatással van a baba agyi fejlődésére.

Ahogyan a Titicaca-tó az úszószigettel, az itteni hegyek, a Machu Picchu lábánál fekvő Aquas Calientessel, szintén világvége helynek számítanak. A hegyek tengerében megbúvó mini város kiterjedése, legfeljebb egy-két négyzetkilométer lehet. Ám, óriási különbség van a két helyszínen élő emberek lehetőségei között. A keskeny völgy mindkét oldalában meredek, zöld hegyek csúcsosodnak. A központi részen három-ötemeletes hotelek, vendéglők, boltok. Ez a városrész szolgálja ki a turizmust. Nem kevés vendégről van szó, mert az inka romvárost naponta átlagosan két-háromezer látogató keresi fel, létszámuk ötezerben lett maximálva (a Covid19 óta érzékelhetően visszaesett a forgalom). A turisták egy-két éjszakát töltenek el itt. Munka van bőven. Sokan költöztek ide Cuscoból a biztos jövedelem miatt. Ők a hátsó fronton laknak. Az ott üzemelő boltok olcsóbb árfekvésűek. A házak szorosan egymás mellé épültek, de gettó érzés nem fogott el minket. Kikapcsolódásra műfüves futballpálya áll a városlakók rendelkezésére. Az iskoláskorú gyerekek egyen melegítőben járnak suliba, a hittanoktatás nem maradhat el. Épül a kórház is. A termálvizes fürdő bejáratánál sorban álltak a helyiek. Az egyik mellékutcában olcsó vízautomata szolgálja a vékonyabb pénztárcájú emberek érdekét, a főtéren a polgármesteri hivatal előtt egész napon át ingyen konyha üzemelt. A patakpart napsütötte oldalában, buja növényzet teremt kisebb előamazonasi hangulatot. A hotel szobája és a függőleges, zöld hegyoldal között éppen elfért a köveken zubogó patakmeder.

Most két igazi csodáról. Az egysávos utcában, ahol mindkét oldalon a szállodák mellett két személy széles a járda, vajon mi más is közlekedhetne, mint a vonat. A vele párhuzamos utca kétsávos, ott két pár sín van lefektetve. Szűk a hely, a vasút átszeli a várost, ráadásul két vasúti megállója is van: nem árt tudni, melyikről indul a vonatunk. Éjszaka a településen hangjelzés nélkül halad át a szerelvény, nappal éles figyelmeztető jelzéssel. Olyanról már hallottam, hogy a futballpálya szélében, a pálya és a nézőtér között cammog el a csühös, de ilyenről még nem.

A másik csoda gyermekarcú. Az esti séta végén a főtéren kötöttünk ki, Katival. Meglepően langyos idő vett körbe minket. Nagy egyetértésben helyet foglaltunk egy kényelmes padon. A téren áthaladó egyik utca lejtett. Bandázó gyerekek jelentek meg, lehettek három-kilencévesek. A nagyobbak keze ügyében roller, gördeszka. Az utca magasabb végében a tapasztaltabb kölyök a roller elejébe ült,a tökmag utána, lábukat v-alakban előre tartva, megindult a rodeózás. Volt kiabálás, sikítás, ahogy ilyenkor elvárható. A végén, vagy ülve maradtak, vagy felborultak. Utóbbi esetben nagy kárt nem szenvedtek el. Egy-egy karaván két-három járműből állt össze. Futva siettek vissza a rajthoz. Előfordult, hogy a kisebb elől a nagyobb meglógott a járgánnyal, a hoppon maradt ilyenkor heves méltatlankodással utána rohant. Persze, szent volt a béke. Egyik gurulás után a roller kormánya orrba vágta a kisebbet. Elmélyülten dörzsölte fájó nóziját, két körből kihagyta magát, hogy a harmadiknak már ő is a részesévé válhasson — felemelő élmény volt számunkra, az önfeledten játszó gyerekek által kínált örömforrás.