2. Turi királynő — Albánia (2019)
Fiatal felnőttkorom óta megkülönböztetett figyelemmel fordultam a politikai és
gazdasági értelembe véve is zárvány Albánia felé. Röviden a közelmúlt
embertelen, de tanulságos évtizedeiről: Enver Hoxha 1908-ban a dél-albániai
Gjirokastrában látta meg a napvilágot. Nagybátyja nevelte fel, aki harcias
politikai nézeteiről volt ismert. Első munkahelyén főnökének elvárása ellenére
nem lépett be a fasiszta pártba, emiatt elbocsájtották. A fővárosban
dohányboltot nyitott, mely gyűjtőhelye lett a kommunista eszméket képviselő
embereknek. 1941-ben megalakult az Albán Kommunista Párt, melynek hamarosan
főtitkára lett. A szocialista érában a szocializmust építő baráti országoktól
is távol tartotta államát és szeretet népét Hoxha. Ateista ország lévén a
templomok kapuira lakat került. A szomszédos országokkal vasúton csak
teherforgalmat bonyolított le. A nép fiai nem utazhattak külföldre. Ehelyett700
ezer, egy vagy többszemélyes betonbunkert építhetett magának a pór albán. Az
elitnek földalatti luxuslabirintus járt — amerikai megszállástól rettegett a
Sztálint imádó pártfőtitkár. Közben a vidéket ellátták villannyal. Felszámolták
az analfabetizmust. Úgy ahogy működtek az egészségügyi intézmények is.
Magánszemély tulajdonában nem lehetett személygépkocsi, televízió. Az ország
lakossága nem értesülhetett a külföldi eseményekről. Ezalatt
a munka és átnevelő-táborokban, hivatalosan 5 ezer albán hagyta ott a fogát. Az
1990-es kelet-európai politikai változások fenekestől felforgatták a gettószámba
menő, mélyszegénységben vegetáló Albániát is. Ezt szívesen megnéztem volna
akkoriban, de a látásvesztés miatt nem kerülhetett sor rá. Negyedévszázadnyi
fejlődést követően landolt a fapados.
A szállásadóval előre egyeztetett koreográfiából nem valósult meg semmi sem: a
megbeszélt helyen és időben nem várt ránk, kérdezősködve találtunk rá a
számozás nélküli házra, a lakáskulcsot nem tőle kaptuk meg és egész idő alatt
nem találkoztunk vele — ennyi lazaság még belefér a részünkről. A konyhában nem
volt főzési lehetőség. Ebből okulva, azóta alaposabban szemügyre veszi a
szállások magukról feltöltött fotóit Kati — érdemes figyelni az ablakra is,
meg, hogy hova nyílik (zárt belső tér). Ezt a kis malőrt jóvátették a közelben
elszántan kosarazó srácok. Nézték a hangfelvevőt. Néhányukra rátettem a fülest
— örömmel vették. Lépjünk ki a mellékutcából. A 600 ezres főváros zöldell a
parkoktól. A kifogástalan minőségű belvárosi főútvonalak lombkoronás fasorok
között vezetnek. A vegyes életkorú járművek orrfacsaró bűze kellemetlen. Nem
vitás, autóimádók az albánok. A Bentleytől a nyugdíjas kort bőven meghaladó
Mercin át a limuzinig, mindenféle márkával találkozni. A belvárosban békésen
megfér egymás mellett az üvegpalota, és tövében az összedőlés határán billegő
kulipintyó. Extra városkép. Jelentős mértéket öltenek az újonnan felhúzott
lakóházak. Gyakori az egy ház több színből álló változat. A régi építésű
többemeletes lakóházak téglafalai vakolatlanok. Az egykori hiánygazdálkodással,
a kevésbé hideg telekkel és az általános szegénységgel magyarázható. A magas
házak árnyékában garázsból varázsolt 3 bejáratú szükséglakás. A másik viskó
tetején, a tetőként funkcionáló bádoglemezt az erős szél ellen nagydarab
kövekkel stabilizálták. A következő lakóház tetején fenyőkert. De legyen
bármilyen szegényes is egy zug, mindenhol törekednek a parkosításra. Tenyérnyi
fűoázis közepén is facsemete tör a nap felé. Közel egy hét alatt, két
hajléktalannak gondolt emberrel találkoztunk. Egyikőjük, a nyugdíj korhatárán
lévő szegényesen öltözött nő, a főtér közelében a járdán hanyatt feküdt. Egy
szedett-vedett belvárosi viskó udvarán, a drótkerítésbe kapaszkodva néhány
mosdatlan purdé bámészkodott az utcára. A városi börtön előtt hosszan kígyózott
a tömött szatyrokkal várakozó látogatók sora. Pár napi tiranai barangolás után
arra a következtetésre jutottam, hogy az utcazenészek csak szabályozott
körülmények között válhatnak közszereplővé. A Szkander bég téren a szóba jöhető
két helyen egyazon időben mindig ugyanazokkal a figurákkal találkoztunk. Szabad
volt kalapozniuk. Máshol eggyel sem. Kedvesek és segítőkészek a helyiek. Sokan
beszélik az angolt, az olasszal sem állhatnak hadilábon. Néhány meglepetés is
szembejött velünk. A városi buszokon kalauz teljesít szolgálatot. Nincs hiány
ellenőrből sem. A járatokat nem számozzák, vagy csak elvétve. Ha a megállóban
egyáltalán van megállást jelző oszlop, korántsem biztos előre, hogy ahhoz
képest vajon hol fog megállni a beérkező járat. Menetrendről tájékoztató tábla
errefelé csak a népmesékben létezik, vagy még ott sem. A rendszerváltás után
feloldották a magánszemélyek tulajdonában nem lehet személygépkocsi szigort. Az
autómentes időszak végéig a jelentősnek mondható belföldi vasúti
személyszállítás odáig amortizálódott, hogy bő 20 év elteltével már csak 4
viszonylat forgalmaz járatokat. Egy útvonalon naponta oda-vissza egy szerelvény
közlekedik. Az Albán Vasutak nem képesek olyan személykocsit forgalomba
állítani, melynek ne lenne törött ablaküvege. Az államvasút több 100
adminisztratív munkatársat foglalkoztat. Jelentős részük naplopó. A közutak
mentén közlekedési rendőr nyúl síp után, ha megköveteli a kaotikussá váló
forgalmi helyzet. A parkokban és a csendesebb mellékutcákban sokan társasoztak.
Kivétel nélkül korosabb férfiak. Sakkozók is akadtak közöttük. Meglepő volt
számomra, hogy hangfelvételt szerettem volna készíteni a kockázókról, de rajtuk
kívül még vagy tucatnyian mordultak rám egyszerre. Arra gyanakszom, muszlimok
lehettek, ezért reagáltak elutasítóan. Velük kapcsolatban jutott eszembe, hogy
fiatalon megélhették a népnyomorító kommunizmus minden rémségét, idősebb
korukat pedig áthatja a szabadság fuvallata. Kevés beöltözött muszlimmal
találkoztunk. Összeakadtunk ultra konzervatívan öltözött nővel, és merész
öltözetűvel is — a ruhán mélyebb nyakkivágás, de az is takarva. A fiatalabb
hívő lábán rózsaszín sportcipő, fején ugyanolyan színű kendő. Muszlim öltözet
kapható az utcai turkálóban is. Idekapcsolódik, hogy a tiranai turi királynő
kiszemelt magának. Véleményét, nőhöz méltó módon hozta Kati tudomására. Nem
kaptak hajba értem, mosolyogva váltak el. A közeli dzsámiban szét szerettem
volna nézni. A nők a külön imaszobában fohászkodtak, a férfiak a szentélyben.
Az ötlet nem nyerte el Kati tetszését, továbbálltunk. Terveztem a müezzin imára
hívó énekét rögzíteni. Előzetesen annyi információt sikerült összegyűjteni
róla, hogy napjában ötször hangzik fel. A fővárosban 12:35-kor és 18-kor, míg
az előtelepülésen Kasharban, 05:50-kor sikerült lefülelni. Ez utóbbi azért
válhatott maradandóvá, mert az úttest túloldalától jóval távolabb lévő tornyok
szétszórtan helyezkedtek el, és időeltolódással szólaltak meg. Aki ilyesmire
adja a fejét, érdemes tudnia, a müezzin imára hívó éneke a napfelkeltéhez és a
naplementéhez van kötve, tehát mindig más és más időpontokban hangzik fel.
A Szkander bég téren több látnivaló is akad. Az óratorony tetejébe felsétált
Kati, ahonnét többek között a Pyramidot is felfedezte. Ez később hasznunkra
vált. Az Ethem Bey mecsetet tatarozták, ezért oda nem állt szándékunkba
bemenni. Baksisért, simán ment volna. A további látnivalók felkeresését nem
terveztük, ezért elindultunk a tér túlsó vége felé. A kormányhivatalok
közelében látogatható a Bunkart 2., míg a főváros
határán túl, a Dajti expresstől 600 méterre a Bunkart 1. Mindkét földalatti
óvóhelyen fekete-fehér fotókkal, korabeli használati tárgyakkal és
hangillusztrációval alátámasztott emlékkiállítás tanúskodik a huszadik század
hátborzongató albániai eseményeiről. A Pyramid nem más, mint Enver Hoxha
építészmérnök lányának alkotása. Apja halála után emlékmúzeumnak épült. A
rendszerváltást követően kulturális centrummá alakult át. Mellette a „múmia”
feliratú épület. Mindkettő erősen lepusztult állapotú. Karbantartásukról
szándékosan nem gondoskodnak. Átadták az enyészetnek, hogy idővel rá való
hivatkozással a dicstelen épületeket lebonthassák. A Pyramid hatalmas köralapon
nyugvó, alacsony piramisszerű építmény, melyet betonból öntöttek, majd
kiegészítették üveggel. Márványlapokkal fedték. Bejárati ajtaján gyújtogatás
nyoma. Tetejébe több fiatal is megpróbált felmászni, de a síkos lapok kifogtak
rajtuk. Népes muszlim család is ügyeskedett. A közelmúlt másik árulkodó jele,
az enyészet rágta rozzant ház udvarán fellelt ember nagyságú szoborkompozíció:
Lenin (karjai hiányoznak), Sztálin és Enver Hoxha. Milyen jól tették az
albánok, hogy meghagyták a triumvirátust. Történelmük szomorú időszaka. Nem
szabad feledni, az újszülöttnek mindenféle teória az újdonság erejével hat.
Ebben lenne fontos szerepe a közoktatásnak. Lazításképpen a főtér közelében
lévő tágas park felé vettük az irányt, ahol a távolban török kulturális program
zajlott. Először mégis a vele szemben lévő Opera kávézó
teraszán foglaltunk helyet. A hangfelvétel Után átballagtunk a forgatagba. A
török kávénak, melyet itt kóstoltam meg először, nem váltam felkent apostolává.
Vele együtt a mézzel átitatott, legkülönbözőbb édességcsodák uralták a
pultokat. Némileg engedtünk a csábításnak.
Szálljunk fel a Porcelan feliratú buszra, és egy átszállással utazzunk el a
főváros határán túl lévő, Dajti express alsó végállomásának közelébe. Az
ülőkabinos felvonó az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült. A
Ismét a fővárosban vagyunk. Évekkel ezelőtt útépítés miatt lebontották a vasúti
főpályaudvart. A szomszédos településen, Kasharban lett kialakítva a Durrestől
idáig tartó szakasz végállomása. A szállástól 7 kilométerre várt ránk. Mivel a
menetrend szerint, a Durresbe tartó vonat 06:55-kor indult, ezért kellő
helyismeret hiányában úgy döntöttünk Katival, taxival tartunk az elővárosba. A
vasútállomás — értsd: rém egyszerű megálló —. Teljesen Kihalt volt. A
fémkonténer-állomásépületből előbotorkált az álmos képű mindenes. Tőle
megtudtuk, hogy nem közlekedik a vonat. A sínek fényesek, a peron újonnan
épült, a kandeláberek is szépek. Kiemelt vágyam egyszeriben szertefoszlott.
Orrot lógatva visszabandukoltunk a