117. TUDOMÁNYOS KUTATÓÚT – ok és okozat (2001)

Évezredek óta sokan gondolkodhattunk el rajta, mi emberek, vajon mi minden lakozhat a kutya fejében? Ez a felvetés igaz lehet más általunk értelmesnek tartott állat esetében is. A főútvonalon – amely észak-déli irányú – többször is jártunk mindkét irányban a vakvezetővel. A vele párhuzamos mellékutcában egy esettől eltekintve csak északi irányba. A kivétel oka fontos lehet. Nem látó házaspárhoz tartottunk akkor. A lakás egyik sarkában a földre leterített rongyon néhányhetes kutyakölyök kuporgott. Előző nap, az aluljáróban sózták rájuk. Amikor a csöppséget észrevette a szuka, odasietett hozzá, néhányat nyüszített és alaposan megszimatolta. Jól érzékelhetően felébredt benne az anyai ösztön.

Teltek a hetek. Ismét útra keltünk a főútvonalon. Déli irányba tartottunk. Egyik keresztutca után a másik. Megérkeztünk a következőhöz. Bár a jobbra kanyarodásra nem kapott utasítást a vakvezető, de önhatalmúlag megtette: látszólag minden ok nélkül. Kíváncsi lettem. Én már megfordultam ebben a mellékutcában, de ő még nem. Elérkeztünk a főútvonallal párhuzamos keresztúthoz, balra rákanyarodott. Ment, ment, mendegélt, és egyszer csak megállt: balra nézett, be egy kapualjba. Csak ekkor ismertem fel, hogy ezúttal tulajdonképpen egy tudományos kutatóúton vagyok. Hogy, hogy nem, de a vakvezető fejében összeállt egy pontos térkép addigra: a főútvonalról hol kell betérnie egy általa nem ismert utcába ahhoz, hogy két kanyar után az ominózus ház kapuja elé megérkezhessen. Oda, ahol néhány hete rátalált a párhetes kutyakölyökre.