168.
TRÜKK – kiskapu (1998)
Kilenc hónap múltán morális okokból
eltávolodtam a Vakvezető Kutyával Közlekedők szakosztályától. Más területen
kerestem az aktivitás lehetőségét, és aki keres, talál is. Minden év augusztus utolsó vasárnapján a közeli
Dagály utcában utcabált rendeznek. Bekopogtattam az Angyalföldi Gyermek
és Ifjúsági Ház vezetőjéhez, akinek előadtam jövetelem okát: nem látó tagokból
álló zenekar, nem látó sakkozók és keverékkutya szépségverseny – amelybe persze
belecsempésztem a vakvezető szépségverseny programot is. Támogatásra találtam
és a vezető hozzáfűzte, ha bármiben a segítségemre lehet, nyugodtan szóljak.
Ajánlkozását megköszönve biztosítottam, magam is elbánok a szervezéssel.
Ettől kezdve,
akár országos szinten is, megvalósult a keverékkutya szépségverseny. Számomra
ez nem melldöngető tett, hanem egy a sok közül. Tucatnyi keveréket neveztek be
a gazdák – a végén nagy dirrel-durral felhangzott a győztes blöki neve.
Apróság, de a négylábú gazdájának arca biztosan ragyogott az örömtől. Másodiknak
került sor a vakvezető szépségversenyre, melyre talán hat hámba fogott kutya
lett benevezve. A pálmát egy fekete színű, hatalmas termetű labrador vihette el
– az ő gazdája is mosolygott. Pár évig toltam ezeket a programokat, de az élet
mindig továbblépésre késztetett.
Hogy hány évig
szerepelhetett a kerületi utcabál programjában a keverékkutya szépségverseny,
nem tudom, de a későbbiekben a rádióból értesülhettem róla, hogy valamelyik
belvárosi kerület utcabálján is megrendezték.