118. TISZTELETREMÉLTÓ – mennyországra készülve (1988)

Utoljára évtizedekkel ezelőtt találkozhattam a tiszteletreméltóval, akkor már túl volt a hatvanon, azóta megméretődött. Aprócska falu egyszerű népének lelki atyamestere volt. Mindjárt az elején leszögezem, mindösszesen egyszer találkozhattam vele személyesen, de róla több hiteles háttér információt is megosztottak velem az őt közvetlen közelről ismerő személyek.

A rezidenciáján üdvözöltük egymást. Mindketten úgy köszöntöttük a másikat, ahogyan máskor, máshol, másokat szoktunk. Csendes szemlélője maradtam a további eseményeknek. Húsz rokonféle gyűlt egybe. Mivel a cölibátus testet és lelket gyötrő nyomasztó terhe alá tartozott egyházilag, ezért az itt jelenlévő családtagjai vagy nyájtöredékei a házvezetőnője révén adatott meg neki.

A hatalmas, errefelé igencsak szokatlan módon gazdag „terülj, terülj asztalkám” felé terelt minket ájtatosan. Elérkezett a fényes pillanat, méltóságteljesen körbevizslatott rajtunk, együgyű porszemeken:

– Hálát adok az Úrnak, hogy újra együtt lehetünk, és a bőség asztala mellett ülhetünk le egyet falatozni.

Soha nem akartam magamra reverendát húzni, mégis belegondoltam, hogy én az ő helyében miként láttam volna el a felebaráti szolgálatot. Az isten háta mögötti falu sok szegény emberének naponta többször korgott a gyomra, mint ahányszor a fejét álomra hajtotta. Ha valamelyikük betért volna hozzám néhány tojással, megkopasztott gebe tyúkkal, fél kanna tejjel, csomag pörkölt kávéval, szál kolbásszal, és ki tudja még, mi mással, én ezt mondtam volna:

– Köszönöm a kosárban lévő figyelmességet, kedves Marika néni. De tudom, mindezek a sok éhes gyermekszáj miatt maguknál is elkélnének, és bár én ezt most jelképesen átveszem, de egyúttal visszaadom, Krisztus urunk áldásával!

Térjünk vissza a gazdagon terített asztalhoz. Hivatalból keresztet vetett a tiszteletreméltó, szemét lesütve tette. Életem során sok keresztet nem hánytam magamra, még keveset sem, hát tettem, ahogy tettem – ma ilyen helyzetben nem mozdulna a kezem. Mint pár hónappal később megtudhattam, a tiszteletreméltó lesütött szemmel is képes volt látni, mert a keresztvetésem geometriai hibáit szóvá tette a rokonlátogatás viszonzásakor. Csak ezután gondoltam bele, milyen nagy szerencse, hogy mondjuk nem kétszáz évvel régebbi a történet, mert a templomban simán kikiáltott volna pokolfajzatnak. Tudomásom nincs róla, hogy miként vélekedett a hitetlenségemről, de nekem akad némi meglátásom az övével kapcsolatban.

Ebben az országban a terhességmegszakítást törvény tiltotta. Vajákos asszonyokkal titokban lehetett magzatelhajtást végeztetni. A higiéniás feltételek olyanok voltak, amilyenek, és a törvény szigorú pallosa is ott lebegett a részt vevők feje fölött. A tiszteletreméltó házvezetőnője hétszer lett állapotos a cölibátus terhe alatt nyöszörgő lelki atyamester gerjedelmétől, és ugyanannyiszor kényszerült titkolt magzatelhajtásra. Én ezzel úgy voltam: ha szeretek vagy legalábbis kedvelek egy fehérnépet, az első ilyen eset után már jobban odafigyelnék a részletekre. Aki másként cselekszik, az a másikat nem veszi semmibe sem. Továbbá, az emberellenes cölibátus rám nem vonatkozik, rá viszont igen.

Ennél sokkal hétköznapibb problémák is nehezítették a tiszteletreméltó mindennapjait. Keservesen panaszolta, hogy naponta háromszor is megfordul a hideg szentélyben, és a sok térdepelésben megfáradt tagjai egyre nehezebben viselik a megpróbáltatásokat. Én pedig akként voltam ezzel, hogy őt senki nem kényszerítette vasvillával a szószék magasába. Nyugodtan felhagyhatott volna a kemény fizikai igénybevétellel járó munkakörrel, és helyette beállhatott volna, például buszsofőrnek vagy konzervgyári munkásnak. Élete legnagyobb tettét az jelentette a tiszteletreméltó számára, hogy amikor Párizsban járva felért az Eiffel-torony tetejébe, ott Versailles felé fordulva egy nagyot köpött, ez jó mulatság, igazi férfimunka volt!

Lassacskán nyugovóra térek a téma fölött. A tiszteletreméltó ekként adta tudtunkra az esti lefekvés előtti, önmagára szabott szertartás lényegét:

– Lefekvés előtt meggyónom a napi bűneimet, és utána nyugodtan hajtom álomra a fejemet. Mindig jót alszom.