118.
TISZTELETREMÉLTÓ — mennyországra készülve (1988.)
Utoljára
évtizedekkel ezelőtt találkozhattam a tiszteletreméltóval, akkor már túl volt a
hatvanon, azóta megméretődött. Aprócska falu egyszerű népének lelki atyamestere
volt. Mindjárt az elején leszögezem, mindösszesen egyszer találkozhattam vele
személyesen, de róla több hiteles háttér információt is megosztottak velem, az
őt közvetlen közelről ismerő személyek.
Rezidenciáján
Egymással szemben állva üdvözöltük egymást. Mindketten úgy köszöntöttük a
másikat, ahogyan máskor, máshol, másokat szoktunk. Csendes szemlélője maradtam
a további eseményeknek. Húsz rokonféle gyűlt egybe. Mivel a cölibátus testet és
lelket gyötrő nyomasztó terhe alá tartozott egyházilag, ezért az itt jelenlévő
családtagjai vagy nyájtöredékei, a házvezetőnője révén adatott meg. A hatalmas,
errefelé igencsak szokatlan módon gazdagon terített
„terülj, terülj asztalkám” felé terelt minket ájtatosan. Elérkezett a fényes
pillanat, méltóságteljesen körbevizslatott rajtunk együgyű porszemeken:
— Hálát adok az Úrnak, hogy újra együtt lehetünk, és a bőség asztala
mellett ülhetünk le, egyet falatozni.
Soha nem akartam magamra reverendát húzni, mégis belegondoltam magam,
hogy én az ő helyében miként láttam volna el a felebaráti szolgálatot. Az isten
háta mögötti falu sok szegény emberének, naponta többször korgott a gyomra,
mint ahányszor a fejét álomra hajtotta. Ha valamelyikük betért volna hozzám
néhány tojással, megkopasztott gebe tyúkkal, fél kanna tejjel,
csomag pörkölt kávéval, szál kolbásszal, és ki tudja még, mi mással, én ezt mondtam
volna:
— Köszönöm a kosárban lévő figyelmességet, kedves Marika néni. De
tudom, mindezek a sok éhes gyermekszáj miatt maguknál is elkélnének, és bár én
ezt most jelképesen átveszem, de egyúttal visszaadom, Krisztus urunk áldásával!
Térjünk vissza a
gazdagon terített asztalhoz. Hivatalból keresztet vetett a tiszteletreméltó,
szemét lesütve tette. Életem során sok keresztet nem hánytam magamra, még
keveset sem, hát tettem, ahogy tettem — ma ilyen helyzetben nem mozdulna a
kezem. Mint pár hónappal később megtudhattam, a tiszteletreméltó lesütött
szemmel is képes volt látni, mert a keresztvetésem geometriai hibáit szóvá
tette a rokonlátogatás viszonzásakor. Csak ezután gondoltam bele, milyen nagy
szerencse, hogy mondjuk nem kétszáz évvel régebbi a történet, mert a templomban
simán kikiáltott volna pokolfajzatnak. Tudomásom nincs róla, hogy miként
vélekedett a hitetlenségemről, de nekem akad némi meglátásom az övével
kapcsolatban.
Ebben az országban a
terhesség megszakítást törvény tiltotta. Vajákos asszonyokkal titokban lehetett
magzatelhajtást végeztetni. A higiéniás feltételek olyanok voltak, amilyenek,
és a törvény szigorú pallosa is ott lebegett a részt vevők feje fölött. A
tiszteletreméltó házvezetőnője hétszer lett állapotos a cölibátus terhe alatt
nyöszörgő lelki atyamester gerjedelmétől, és ugyanannyiszor kényszerült titkolt
magzatelhajtásra. Én ezzel úgy voltam: ha szeretek vagy legalábbis kedvelek egy
fehérnépet, az első ilyen eset után már jobban odafigyelnék a részletekre. Aki
másként cselekszik, az a másikat nem veszi semmibe sem. Továbbá, az
emberellenes cölibátus rám nem vonatkozik, rá viszont, igen.
Ennél sokkal
hétköznapibb problémák is nehezítették a tiszteletreméltó mindennapjait.
Keservesen panaszolta, hogy naponta háromszor is megfordul a hideg szentélyben,
és a sok térdepelésben megfáradt tagjai egyre nehezebben viselik a
megpróbáltatásokat. Én pedig akként voltam ezzel, hogy őt senki nem
kényszerítette vasvillával a szószék magasába. Nyugodtan felhagyhatott volna a
kemény fizikai igénybevétellel járó munkakörrel, és helyette beállhatott volna,
például buszsofőrnek vagy konzervgyári munkásnak. Élete legnagyobb tettét az
jelentette a tiszteletreméltó számára, hogy amikor Párizsban járva felért az
Eiffel-torony tetejébe, ott Versailles felé fordulva egy nagyot köpött, ez jó
mulatság, igazi férfimunka volt!
Lassacskán nyugovóra
térek a téma fölött. A tiszteletreméltó ekként adta tudtunkra az esti lefekvés
előtti, önmagára szabott szertartás lényegét:
— Lefekvés előtt meggyónom a napi bűneimet, és utána nyugodtan hajtom
álomra a fejemet. Mindig jót alszom.