: TISZTÁNLÁTÁS ÉRDEKÉBEN — mosom a kezeimet (2020)

Érdeklődéssel fordulok az emberiség testi higiéniájával kapcsolatos régebbi szokások felé. Néhány adalék hozzá: Időszámítás előtt 3. évezredben a mai Közel-keleten már léteztek vízöblítéses illemhelyek. Égetett téglaalapú vízvezetékrendszereket is feltártak arrafelé. Az ókori görögök megfürösztötték az újszülöttet, az ókori rómaiak szerteágazó vízvezetékrendszerrel hálózták be a városaikat. Egyszer csak elterjedt a tuti hír, hogy a fürdőzés, de leginkább a közös fürdőzés, elősegítheti a fertőző betegségek terjedését. Nosza, ugrottak ki, a kubikos gödörből, a méretes dézsából, a közfürdőből, a víztől csillogó testű emberek. A keresztény egyház is alaposan leszedte a keresztvizet a „közös” fürdőzésről: a paráznaságnak akartak keresztbe tenni vele. A középkorban vagyunk. 25 éven át nem mosott hajat, az egyik erdélyi fejedelem. Francia honban, 6 éves korában mosták meg először a királyfi lábát. Élete során kétszer fürdött, 14. Lajos francia király. Nem volt különb nála, Spanyol Izabella sem. Ezek a „fürdések” a test egyik-másik részének vízzel való találkozását jelenti. A kor paraszti és úri emberének kipárolgása is megérne egy misét. A havonta egyszer fürdő orosz nacsalnikokat perverznek tartották Nyugat-Európában. A méltóságos urak legtöbbje parókát viselt, vele a tetvek, és a szifilisz árulkodó jeleit takarták el. Ha a szükséget érezte magán a kor embere, hát éppen volt valahol, minek továbbmenni: például a francia királyi palota lapos teteje nyilvános illemhelyként üzemelt, a nem létező vízöblítést az eső elvégezte. A palota hatósugarában 200 bili állt hadrendben, a 4-5000 fő számára. A király a főurak előtt mozgóvécén végezte a dolgát: nem egyszer a főúri lakoma asztalától egy méterre. Vajon ki és mivel törölhette ki, a koronás fő hátsóját? Az ókori rómaiaknál sós vízben megmártott botvégre erősített szivaccsal végezték az ülep megtisztítását. A városokban a bili tartalmát az ablakon át kizuhintották az utcára. Ha valaki arra járt, könnyen ráfaraghatott. Évente egyszer-kétszer mosakodtak eleink. Vizet vettek a szájukba, alaposan meglögybölték, majd beleköpték a tenyerükbe, és vele megmosták az arcukat. Fürdés  címszó alatt, a fateknőnyi vízben, a család apraja-nagyja lelte örömét. Angliában az egy kádnyi vízben először egyenként az összes férfi megmosakodott, utána az összes nő, majd a gyerekek, legvégül a csecsemők következtek: „Nehogy a vízzel együtt kiöntsd a gyereket is”. Fogmosásról aligha beszélhetünk ekkoriban. Az első fogkefét 1857-ben készítették. Addig, öblögettek, anyaggal súroltak, illatanyaguk miatt gyógynövényeket rágcsáltak. Az Ibériai-félszigeten — de másutt is — a templomhajó magasában zsinóron húzható füstölőt, vagy annak kézben hordható változatát használták: ördögűzésre, de leginkább az orrfacsaró emberi bűz tompítására.