Tilos piros

Amszterdam kirakatba kitett kéje,

emberfertő mámorító bűze-fénye.

Titkon kukucskálni érte nem kell,

szemed elé tolják nappal és éjjel.

Küzdhetsz ellene magasztos erénnyel,

valamennyire mégis beléd merészel.

Szemezel a piros függönnyel,

szíved tele kéjsóvár reménnyel.

Táncra felkérő zöld szempár,

Kígyóként ringatózó léhaság.

Őt is anya szülte vajúdva,

férfiaknak lett vérbúja.

Ártatlan arcán csábos mosoly csalinak,

bejön az összes balek palinak.

A kiválasztott csecsebecsék összegződnek,

sótlan csirke far-hátnak emléknek.

Öreg fütyi álmodik dicső múltat,

jelen valóját veti kútba.

Felsrófolta a tétet,

le a gatyamadzag fékkel.

Feltárul a kéj befogadó ékszere,

vár a hímtagok átjáró fészere.

Ne a szót lökd esztelen,

gyorsan ég a gyertya, elsercen.

Lekésted az utolsó csatlakozást,

húzhatod a gatyát, és nyomás.

Nagy mellénnyel helyet foglalsz barátaid körében,

és a mesebeli sárkányfejek számát regéled.

Hiszik-e vagy nem ez oly mindegy,

neked a terített betli az utolsó reményed.

Válladat hosszasan lapogatják,

és nevetgélve mondják: ugyan hagyd már.

Erőtől duzzad a magabiztos legény,

kielemezve nézi a várható főnyereményt.

Hátulról oson a kéj lakába,

az összes barlangot bejárja.

Forró magjával csordultig tölti az összes üreget,

a sikamlós járatok nem félik a küretet.

Diadalittasan nézi a megtiport nőstényt,

királynak érezné magát, ha nem az utca felé löknék.

Képességének eszméje felhők fölé repíti a kéj lovagját,

kiégő erotikájával testamentumát írja a lány.

A büszkeségtől dagadó férfi mellkas behorpad,

szárnyaló önbizalma elolvad.

Lángra akarta lobbantani a kis szukát,

ő pedig színre vitte a mintaszerű hetérát.

Mit is tett ő voltaképpen?

pénzmagot vetett kútfenékbe.

Fehér bot koppan a sokat látott ablakon,

odabentről nagyot les az ismeretlen angyalom.

Bódító illatával beszippant kedvesen,

a szokást elmondja rendesen.

Maga után az ágyba von:

minek mennék utánad?

Ha szükségem lenne reája,

gyári mását is választhatnám babának.

Csábos arcod, formás tested üres kirakat,

távol állok tőled, mint egykori tenmagad.

Önmagadat felemészted hasztalan,

szemétdombra kerülsz rongybaba.

De te jóval többet érhetnél annál,

ha lelkedet naponta el nem adnád.

Tárva-nyitva szád combod és végbeled,

lakatot teszek rájuk, és most még elmehetsz.