Vidám napot / természet népe...,

Manapság is akadnak csordások.

Mindezt arra alapozom, hogy vagy öt évvel ezelőtt túrázás közben a Cserhátból az Alföld felé tartva száznál jóval nagyobb létszámú csordával találkozhattunk. Idilli állapot uralkodott a marhák között: amíg az egyik boci éppen megdézsmálta a mamája duzzadt tőgyének tartalmát, addig pár méterre tőlük tehenet hágott a bika. A továbbiakban évtizedekkel visszább ugrom az időben.

Fényes rónaság: Alföld. A hatalmas legelőt háromszáz tehén járta. Két csordásra voltak bízva, meg a négylábú terelőkre. Előbb egy felemás emlék róluk. Egyikük előző este teljesen elázott: tikkasztó nyár idején esett meg vele. Reggel hétre a népes nyájat kihajtották a legelőre. A teljesen „mák” csordás pedig lefeküdt a gyepre. Igen ám, de a nap egyre magasabbra emelkedett a horizonton. Hétágra sütött. A józan szakember megpróbálkozott a kolléga talpra állításával, eredménytelenül. Sorsára hagyta. A falubeliek figyeltek fel a réten moccanatlanul fekvő férfire. A dél közeledtével kiérkező mentő vitte el őt a kórházba: hogy mi lett vele azután, nem tudom. Örülhet, ha józan eszénél maradhatott a továbbiakban.

Hogy a fenti két csordás valamelyike vagy egy másik-e, de az egyik faluvégi düledező házba esténként bejártak hajlékra. Egy fiatal nő lakott benne, néhány poronttyal. Született ott egy leány, aki — nem túlzás — a szememben egy mese szép király lány képében jelent meg!Ráadásul olyan ügyes teremtés volt, hogy a huszonnyolcas férfi biciklin kerekezett el — a kerékpárt féloldalt kissé megdöntötte, az egyik lábát a váz alatt áttéve taposta vele a pedált — a boltba vásárolni, alsó tagozatosként. Felnőttként három gyermek férjezett mamája lett a faluban, és továbbra is szépnek jellemezte őt egy anyja korabeli hölgy.