Vidám napot / teríték helyett...,

Ki nem állhatom a sportvadászokat, de a sportosan vadászgató négylábút, igen!

A Visegrádi-hegységben kirándultunk, mégpedig hármasban. A német juhász vakvezető akkor járhatta első ízben az erdőt: második gazdája lehettem. Bár szabadon jöhetett-mehetett körülöttem, nem távolodott el jelentősen tőlem. Egy nagyobb bokor közelébe értünk, amikor hosszúkás orra a dús növényzet mögé vezette őt. Pár pillanattal később, előbb egy nagytestű vaddisznó ugrott ki a rejtek mögül, majd egy lelkesen iparkodó rajzos német juhász került elő. A vészjósló hírre azonnal lábhoz hívtam Kicsit, de ő még a füle botját sem mozdította rá: a sűrű fák között lerohantak a völgybe. Ketten maradtunk ott.

Negyed órán át óbégattam a Kicsi nevet: nem mentünk el onnan, a saját szagán visszajöhet. Néha mintha hallottam volna a vakvezető ugatását a világ végéről, de nem voltam egészen biztos benne.

   Az a kis dög most majd jól megkapja a magáét! — replikázott a társam.

Telt-múlt az idő.

   A fák közül most lépett ki a kutyád! — szólt a valós idejű híradás.

— Egyben jön vagy cafatokban? — érdeklődtem kissé félve.

   Eléggé viharvert állapotban van a kutyád ugyan, de egyben üdvözölheted — mire megnyugodtam.

Lábhoz hívtam a vakvezetőt: ő azonban csak centiről centire araszolgatva közeledett felém, amit végül is az erős zihálása árult el nekem. Komoly fejmosást kapott tőlem a szósampon hatékony használatával. Ezt követően pórázra akasztottam őkelmét, és katonás fegyelmezettséggel láb mellett kellett jönnie vagy tíz percig: utána útjára engedtem.

   Ezek után te még elengeded őt? — kapkodott levegő után az ismerősöm.

— Élete végéig nem lehet pórázon tartani, és remélem, tanult az esetből! — adtam tudtára.

Vajon tanult-e belőle a német juhász? Ő is, meg én is tanultam belőle, de nem úgy, ahogyan azt talán sokan gondolhatják most.

A hevesi rónán jártunk, ahol előbb az ország déli határa felé kezdett mezei nyúl kergetésbe, majd visszafelé az északi országhatár irányába folytatta. A szántóföld girbegurba talaja, és a jó kondiban lévő bionyulak cikcakkjai,  a végletekig kifárasztották őt. Már nem csodálkoztam a futásnak lódult kutya szófogadatlanságán. A balhé végén kötelező volt lábhoz jönnie: ezúttal is a lassított film tempójával tette. Nagy sokára Odaért hozzám: — Jó volt megkergetni a nyulakat? — és megsimogattam a buksiját.

A két eset időben távol esett egymástól. Időközben megértettem: a vakvezetőtől csak akkor várhatok el tökéletes szakmunkát, ha szabad idejében kiélheti kutya természetét.