() TENGERBE FEJEST UGRÓ HEGYEK — szamár helyett házi bivaly (2022.)

Montenegró zord és lankás hegyei egyenesen fejest ugranak a Kotori-öböl mélykék vízébe. A vad ormok egy része a Durmitor Nemzeti Parkban a Fekete-tó körül sorakozik. A turisták számára összeütött tájékoztató tábla szerint, a tengerszint felett ezernégyszázötven méter magasból induló bakancsos turista kétezer-egyszáz és kétezer-hatszáz méter közötti magasságú ormok meghódítására vállalkozhat. A megteendő szint, a távolság és a menetidő könnyen leolvasható róla. Turistabotot érdemes magunkkal vinni a sziklás, gyakran görgeteges és csúszós mészkövek világába. Gatyát időben felkötni, mert errefelé kilométerenként száz méternél is több lehet a szintemelkedés. A kitűzött cél elérése nem csak az erőnléttől függ, könnyen bekavarhat a szeszélyes időjárás. A két betervezett túra közül inkább a Planinica csúcsa karcolta az alacsonyan húzó felhők hasát, a maga kétezer-háromszázharmincméteres szintjével, ahonnét tengerszemeket, vad kanyonokat és törpefenyőket lehetett megfigyelni.

Visszatérve a kiindulópontra, a Fekete-tó körbe gyaloglása sem maradhat el. A táv öt kilométer, de laza sétában senki ne reménykedjen. Ez az út is magán viseli a magashegyi környezet jellegzetes vonásait. A kör végén a fiatalok megismerkedhetnek a guggolós illemhely romantikájával.

A kétezer lelket számláló Zabljak település és a Durmitor Nemzeti Park édestestvérek. Ide Budapestről Podgoricába repülővel, a montenegrói fővárosból tíz euróért, két és félórás távolsági buszozás után lehet eljutni. Szállás, mint tengerben a vízcsepp. A parkba gyalogosan három euró a beugró. Bő hetet simán el lehet túrázással tölteni. Mindez megfejelhető vadvízi evezéssel is. A Tara-kanyon innen negyven kilométerre található. A világ három legmélyebb szurdokának egyike. Igaz, a kanyon fala több áttétellel éri el a kilencszázméteres magasságot. A gumicsónakos evezés könnyed, így bőven van idő rácsodálkozni a meseszép környezetre. Lehetőség adódik a zipline kipróbálására is, vele egy nyolcszáz méter hosszú drótkötélen lehet átcsúszni százötven méter magasságban a folyó felett.

Utunkat vegyük a Montenegró és Albánia határán elterülő Shkodrai-tó világa felé. Egy mesterséges földnyelv szeli át a vizet, ezen halad a közúti és a vasúti forgalom. Télvíz idején a vízfelület területe megközelíti a Balatonét (ötszázkilencvenkét négyzetkilométer). Az egykori kis halászfaluban Virpazarban számtalan hajókikötő szolgáltatása között lehet választani: hajó, csónak, kenu. . Nyár lévén alacsony a vízállás, ilyenkor nagyobb ingoványos területet képeznek a hatalmas kiterjedésű nádasok, melyek háromszáznál is több madárfaj szállás és költőhelye. A kikötőből lagúnában hosszas evickélés után érhetünk ki a nyílt vízfelületre. A tóban gyakoriak a sziklák. Hátborzongató szépségű a vad albán hegyek látványa: a tó negyven százaléka hozzájuk tartozik. A víz tisztasága változó, a kikötőben és tágabb környezetében a partról simán láthatók a kisebb és nagyobb halak. A vízi természet kedvelőinek itt első számú csáberő a kajakozás. Néhány napot itt is célszerű elidőzni.

Haladjunk tovább a Kotori-öböl felé. Érdemes fotómegállót tartani a Crnojevića-folyó legszebb kilátóhelyén, amely minden Montenegróról szóló könyvben szerepel. Ezt a körülbelül Gellért-hegy nagyságú magaslatot a széles folyam félkörben megkerüli, a látvány az ember tekintetét valóban odaszegezi. Egykor kisebb település élte itt zajos mindennapjait, manapság a vendéglátóipar ütött tanyát a pár házból álló faluban. Tőle nem messze, a keskeny főút szélében, ahonnét a legtökéletesebb rálátás nyílik a mélyben kanyarodó folyóra, a kétszer egy sáv szélében, tíz éve épülhetett nívós szálláshely árválkodik. A ház alsó táblaüvegei betörve, a bejárati ajtót valaki elvitte. Odabent az eredeti bútorzat, hűtővel. Néhány szoba ajtaja ráccsal védve. Áramszolgáltatásból kikötve. Az enyészet vette át a háziúr szerepét. Mégis hasznosul valamiképpen a szellemház, az arra járó turisták az erkélyről fotózzák a tájat. Egykori reményteli álom, pénz az ablakban. Induljunk tovább Budva tengerpartja felé.

A naplemente fényeit a riviéra fölé magasodó, Osztrák-Magyar Monarchia által épített Kosmac-erőd romos magasából élvezhetjük. De akadt más érdekesség is. Lefelé jövet a susnyásból egy szamárordításhoz hasonló riadalom torpantott meg minket. Már-már üdvözöltem volna egyik kedvenc füles barátomat, mikor is kiderült, a hangadó egy házi bivaly. Ráadásul, őkelme korántsem barátságosan indult meg felénk. Csak jókora kerülővel tudtunk túljárni bumfordi eszén.

Nem akármilyen helyen látjuk meg az Adriát, a magas hegyekkel körülvett, többszörösen elágazó, fjordszerű hatást keltő tengerpartra ereszkedünk le. A Kotori-öböl legszebb helyén található egykor virágzó középkori városban, Perastban vagyunk: innen is jelképes fejest ugranak a montenegrói hegyek. A lanka szélében aszfaltcsík, arrébb már a köves tenger. Alig pokrócnyi hely a strandolók számára. De álljon itt egy másik beszédes példa is. A Lovćen-hegységből a régi hadiutat követve ereszkedünk le a Kotori-öbölbe, egészen pontosan annak névadó városába. A sziklás talaj hol fenyvesben, hol nyílt vidéken vezet, így madártávlatból élvezhetjük az öböl látványát. A túra

és a városnézés „észrevétlenül” folyik egymásba, hiszen a világörökség részét képező óváros fölé épült erőd titkos hátsó bejáratán keresztül érkezünk Kotorba, egy amolyan tyúklétraféle alkalmatosság segítségével egy lőrésen átszuszakolva magunkat. Bokatörő és ízületet erősen igénybe vevő ereszkedés után az ódon épületek világában találjuk magunkat: hat kilométer alatt kilencszázötven méter a szintcsökkenés.

A városka óvárosa csöppnyi. Megismerése jóformán egy sarkon pördülést kíván. Ennél jóval több befektetett energiát követel tőlünk a hatvan kilométer hosszúságú Kotori-öböl nagyos megismerése. Emiatt is tartsunk Montenegró tengerparti fővárosába, a közeli Budvába.

Hogy milyen az itteni tengerpart? Budvából ugorjunk át egy pillanatra az onnan nyolc kilométerre lévő Sveti Stefanig, amely Montenegró egyik legtöbbet fotózott látványossága, de nem emiatt. A Hotel-sziget közismert személyek nyári búvóhelye. Minket viszont a szigetbejárótól induló mezsgye érdekel. A főúttól hosszas lépcsősoron juthatunk le a hullám nyaldosta partig. A parti sáv keskeny, sóderébe bokáig merül a láb. Délelőtt árnyékos a part, de déltől a lankák fenyői közé menekül a jónép. Nem csak a parti sáv egyenetlen, a vízbe lépve is ügyeskedni kell a csúszós kövek, a laza talaj és az egyéb nem várt másféle buktatók miatt. Többen már a parttól alig tíz méterre lévő mély víz elérése előtt nyakig vizesek lesznek. Hogy miért említettem meg ezt a strand-horrort? Pár éve még százhúsz euróért lehetett bejutni ide.

Jó messzire hajítsuk el a bakancsot, a túrabotot, de még a fürdőgatyát is, és nézzünk szét Budvában. Rendezett, tiszta város, melyben egyre több szálloda, apartmanház magasodik. Az utca emberén nem látszik a szegénység, de nem minden kerül ki az ablakba. Az óváros forgatagában kolduló gyerekek. Közülük mások gyümölcsöt vagy euróért kagylót árultak. A történelmi óváros itt is miniatűr. Néhány sikátorba bekukkanthatunk ugyan, de hamarosan fal zárja a további utat. Látványnak csábító romantika, de vannak akik itt is laknak, a szárítókötélen női fehérnemű is szikkadt. Szokásunk szerint betértünk egy múzeumba, mégpedig a helytörténetibe. Nem volt nagy szám, Katinak egy lila színű porcelán szappanos doboz dobogtatta meg a szívét. Péntek este sikerült egy balkáni néptánc eseményt kifogni: montenegrói, romániai és bolgár táncosok baráti találkozója. Csupán egy utcazenésszel találkoztunk, barokkban utazott, a Citadella előtt kalapozott. De ne feledkezzünk meg a nem is gondolt örök utcazenészről, a templom messze hangzó harangjáról. Az óváros tengertől ellenkező irányú végében pedig már ott magasodtak a lankák és a hegyek.