24. TENGERBE FEJESTUGRÓ HEGYEK – Montenegró (2022)

A Montenegrót jellemző vad ormokhoz a Durmitor Nemzeti Parkban a Fekete-tónál kerültünk testközelbe. Aki előzetesen nem készít listát a meghódítandó csúcsokról, semmi baj, csak meg kell keresnie a tájékoztatótáblát. Minden fontos információ leolvasható róla. Az 1450 méter magasan lévő alapszintről a 2600 méteren lévő csúcs jelentheti a legnagyobb kihívást. A sziklás, gyakran görgeteges, csúszós mészkövek világába érdemes túrabotot vinni, gatyát időben felkötni, mert errefelé kilométerenként száz méternél is nagyobb lehet a szintemelkedés. A kitűzött cél elérése nem csak az erőnléttől függ, könnyen bekavarhat a szeszélyes időjárás. A két betervezett hegymenet közül inkább a másodiknak sorra kerülő, 2330 méter magas Planinica csúcsa karcolta a felhők hasát. Vad kanyonokra és törpefenyőkre láthatott rá a túrán nélkülem részt vevő feleségem.

Privát tervünkből a Fekete-tó körbegyalogolása nem maradhatott ki. A táv öt kilométer, de laza sétában ne reménykedjen senki se. A magashegyi környezet jellegzetes vonásait ez az út is magán viselte a sziklakövekkel. A Durmitor Nemzeti Park nem feltétlenül a fehér botos turisták paradicsoma. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Montenegróba természetjáró utazási irodával tartottunk Katival, még árnyaltabb a kép. Az első túra alkalmával a terepet vehettem volna. Féltávnál mégis másként döntöttünk. Részben, kezükben a túrabottal felfelé törő csapatot nem akartam lassítani, másrészt, a sziklás terepen az ereszkedés nagyon időigényes lett volna. Mi csak egy-egy túrabotot használunk. Ezúttal nem csak én fáradtam el a szokásosnál hamarabb, de a feleségemnek is elege lett a lépésről lépésre helyek hajszálpontos közvetítéséből. Ha csak kettesben ugrottunk volna neki a hegynek, semmi gond. Féltávnál egybehangzóan a visszafordulás mellett döntöttünk. Ekkor a csapat utolsó harmadának elején helyezkedtünk el. A következő túrára már nélkülem ment el a feleségem, és maximálisan kiélhette a hegyek iránt érzett olthatatlan vonzalmát.

A kétezer lelket számláló Zabljak település és a Durmitor Nemzeti Park sziámi ikrek. Budapestről Podgoricába repülővel, onnan pedig tíz euróért, két és félórányi buszozást követően is meg lehet érkezni. Szállás annyi, mint tengerben a vízcsepp. A Nemzeti Parkba gyalogosan három euró a beugró. Bő hetet simán el lehet tölteni túrázással. Mindez megfejelhető vadvízi evezéssel is. A Tara-kanyon innen negyven kilométerre. A világ három legmélyebb szurdokának egyike. Igaz, a vízmosta árok legmagasabb fala csak többszöri áttételt követően éri el a 900 méter mélységet. A gumicsónakos attrakció nem állítja komolyabb ügyesség és erőpróba elé a kalandort, így menet közben bőven marad idő a meseszép környezetbe belefeledkezni. Lehetőség adódott a zipline kipróbálására is. 800 méter hosszú drótkötélpályán, 150 méter magasan lehet a folyó felett beülővel átsiklani. Ez utóbbival még kacérkodott is Kati, de mivel a raftingolás és a zipline közös fakultatív programra lett felfűzve, inkább lemondott róla. Helyette magánakcióban felfedeztük Zbljak települést. Csak hüledeztünk a több száz tönkrement hotelen, apartmanon. Közben épültek az újak. Pékségben megkóstoltuk az ország egyik nemzeti harapnivalóját, a bureket. Jelképes keserű szájíz maradt utána. Csöpögött a zsírtól.

Természetjáró utazásunkat a Montenegró és Albánia határán elterülő Skodra-tó irányába folytattuk. Mesterséges földnyelv szeli át a vizet. Ezen bonyolódik a közúti és vasúti forgalom. Télvíz idején a vízfelület nagysága megközelíti a Balatonét (592 négyzetkilométer). Az egykori kis halászfaluban, Virpazarban számtalan kikötő szolgáltatása között lehet választani: hajó, kenu, kajak. Nyár közepe lévén alacsony a vízállás. Ilyenkor nagyobb ingoványos területekké alakulhatnak át a hatalmas kiterjedésű nádasok. Háromszáznál is több madárfaj szállás- és költőhelye. Az egyik félreeső kölcsönzőhelytől a lagúnán át, hosszas lapátolást követően érhető el a nyílt vízfelület. Mi nem, de a többiek sétahajóra szálltak. A tóban gyakoriak a sziklák. Hátborzongatóan szép a zord albán hegyek látványa. A víz tisztasága változó. A kikötőben, valamint tágabb környezetében a partról könnyen megláthatók a nagyobb és kisebb halak. A vízi élet megszállottjainak igazi eldorádó.

A Kotori-öböl felé gurultunk. Érdemes a Crnojevia-folyó legszebb kilátópontjánál időzni. A Gellért-hegy nagyságú magaslatot a széles folyam félkörben kerüli. Közelében ősidők óta falu éli mindennapjait. A pár háznyivá zsugorodott településen mára a vendéglátóipar vert tanyát. Nem messze tőle, a keskeny kétszer egysávos főút szélén, ahonnét a legpazarabb rálátás nyílik a mélyben kanyarodó folyamra és a hegyre, az évezredforduló táján szálloda épült. Az alsó szint táblaüvegei betörve, a bejárati ajtót valaki elvitte. Odabent épségben megmaradt bútorok, hűtőszekrény. Néhány szoba ajtaját viszont rács védi. Áramszolgáltatásból kikötve. A házi úr szerepét az enyészet vette át. Valamiképpen mégis csak hasznosul a szellemépület, mert az arra járó turisták az erkélyről lelkesen fotózzák a tájat. Egykori reményteli álom, pénz az ablakban.

A naplemente fényeit a riviéra fölé magasodó, Osztrák–Magyar Monarchia idején épített Kosmac-erőd romos magasából élvezhettük. Lefelé jövet a susnyásból feltörő szamárbőgéshez hasonló hang megállásra késztette az élen haladókat. Már-már üdvözöltem volna kedvenc füles állatomat, amikor nyilvánvalóvá vált: komor kiállású házi bivaly a hangadó. Ráadásul, korántsem barátságosan indult meg felénk. Csak jókora kerülő árán tudtunk túljárni bumfordi eszén.

Nem akármilyen helyről pillanthattuk meg a tágabb értelemben veendő Adriát. A magas hegyek aljában, a fjordszerű hatást keltő tengerpartra buszos ereszkedés közben nyílt rálátás. A Kotori-öböl legszebb helyén található, egykor virágzó középkori városban, Perastban vagyunk. A lanka szélén aszfaltcsík, annak túloldalán már a köves tengerpart. Alig pokrócnyi hely a strandolók számára. Inkább kínlódás, mintsem örömforrás. Példának álljon itt az ügyességet kívánó, mozgalmas túralehetőség. Idejövet 950 méter tengerszint feletti magasságban lefékezett a sofőr. A járműből a társaság zöme Katival együtt kiszállt, hogy hat kilométert követően, gyalogosan megérkezhessenek a tengerpartra. A Lovćen-hegységből a régi hadiutat követve ereszkedtek le. A sziklás talaj hol fenyvesben, hol nyílt terepen vezetett, de a tűző napot nem kerülhették el. Madártávlatból élvezhették a Kotori-öböl látványát. A gyors lábú túravezető és egyben idegenvezető, az őt követni képes személyekkel együtt hamarosan eltűntek a többiek szeme elől. A görgős kavicsok többek útját is alaposan megnehezítette. Egymást segítve haladtak. Jelzés nélküli útelágazások is nehezítették a vonuló csapatot. Saját érdekükben összetartottak, mást nem tehettek. A bokatörő és ízületet nem kímélő túra összefolyt a városnézéssel.

A világörökség részét képező óváros fölé épült erőd titkos hátsó bejáratán keresztül, tyúklétraféle segítségével lőrésen átszuszakolva magukat, kisebb csoportokban szállingózva megérkeztek Kotorba. A városka óvárosa csöppnyi. Megismerése jóformán egy sarkon perdülést igényel. Ennél jóval több energiabefektetést követel a 60 kilométer hosszú Kotori-öböl nagyos megismerése. Hogy milyen az itteni természetközeli tengerpart?

Budvából ugorjunk át egy pillanatra az onnan nyolc kilométerre lévő Sveti Stefanig. Montenegró egyik legtöbbet fotózott látványossága, de nem emiatt hoztam szóba. A Hotelsziget közismert európai személyek nyári búvóhelye. Minket viszont a szigetbejárótól induló, az attól ellenkező, jobb kézre húzódó mezsgye érdekelt. A főúttól hosszas lépcsősoron juthatunk le a hullám nyaldosta partig. A víz széle keskeny, a sóderbe bokáig süllyed a talp. Délelőtt még árnyékos, de a zenitre hágó nap elől a lanka fenyői közé menekül a jó nép. Nem csak a parti sáv egyenetlen. A csúszós kövek, a laza szerkezetű talaj, és az egyéb nem várt másféle buktatók miatt a vízben gázolva is résen kell lenni. Többen már a parttól alig tíz méterre lévő mély víz elérése előtt nyakig vizesek lettek. Miért említettem meg ezt a strandhorrort? Pár éve még százhúsz euróért lehetett bejutni ide.

Jó messzire hajítsuk el a bakancsot, a túrabotot, de még a fürdőgatyát is. Nézzünk szét Budvában. Rendezett, tiszta város, ahol egyre több szálloda, apartmanhotel várja a vendégeket. Az utca emberén nem látszik a szegénység, de nem minden kerül ki az ablakba. Az óváros forgatagában kolduló gyerekek közössége. Szemfülesebbje gyümölcsöt, egy euróért kagylót kínál. A történelmi óváros itt is csöppnyi. Néhány sikátorba bekanyarodtunk, de hamarosan telibe fal késztetett visszafordulásra. Látványnak csábító, de vannak, akik életvitelszerűen laknak itt – ruhaszárító kötélen női fehérnemű száradt. Felkerestük a Helytörténeti múzeumot. Nem nagy szám. Ettől függetlenül a lila színű, porcelán szappanos doboz megdobogtatta a feleségem szívét.

Péntek este sikerült a balkáni néptánc eseményt mikrofonnal megcsípni: montenegrói, romániai, bolgár táncosok baráti találkozója.

Másik ilyen jellegű emlék az üresen kongó étterem zenészének siralmas, vendégűző klimpírozása. Csupán egy utcazenésszel találkoztunk. Barokkban utazott, és a Citadella előtt kalapozott. De ne feledkezzünk meg az örök utcazenészről, a templom messzire elhangzó, konduló harangjáról se.

Montenegró kissé megakadt a torkunkon. Eleinte nem értettük okát. Lassacskán megvilágosodtunk. A hegyek és a tengerpart átmenet nélküli egymásba olvadása következtében erősen beszorított térhelyzetben éreztük magunkat. A tengerbe fejestugró hegyek kissé kifogtak rajtunk.