24. Tengerbe fejestugró hegyek — Montenegró (2022)
A Montenegrót jellemző vad ormokhoz, a Durmitor
Nemzeti Parkban a Fekete-tónál kerültünk testközelbe. Aki előzetesen nem
készített listát a meghódítandó csúcsokról, semmi baj, csak meg kell keresnie a
tájékoztatótáblát. Minden fontos információ leolvasható róla. Az
A 2000 lelket számláló Zabljak település, és a
Durmitor Nemzeti Park sziámi ikrek. Budapestről Podgoricába repülővel, onnan
pedig 10 euróért, 2,5 órányi buszozást követően is meg lehet érkezni. Szállás,
mint tengerben a vízcsepp. A nemzeti parkba gyalogosan 3 euró a beugró. Bő
hetet simán el lehet tölteni túrázással. Mindez megfejelhető vadvízi evezéssel
is. A Tara-kanyon innen 40 kilométerre. A világ 3 legmélyebb szurdokának
egyike. Igaz, a vízmosta árok legmagasabb fala, csak többszöri áttételt
követően éri el a
Természetjáró utazásunkat a Montenegró és Albánia
határán elterülő Skodra-tó irányába folytattuk. Mesterséges földnyelv szeli át
a vizet, ezen halad a közúti, és vasúti forgalom. Télvíz idején a vízfelület
nagysága megközelíti a Balatonét (592 négyzetkilométer). Az egykori kis
halászfaluban, Virpazarban számtalan kikötő szolgáltatása között lehet
választani: hajó, kenu, kajak. Nyár közepe lévén alacsony a vízállás. Ilyenkor
nagyobb ingoványos területekké alakulhatnak át, a hatalmas kiterjedésű nádasok.
Háromszáznál is több madárfaj szállás, és költőhelye. Az egyik félreeső
kölcsönzőhelytől lagúnán át, hosszas lapátolás után érhető el a nyílt
vízfelület. Mi nem, de a többiek sétahajóra szálltak. A tóban gyakoriak a
sziklák. Hátborzongatóan szép a zord albán hegyek látványa. A víz tisztasága
változó. A kikötőben, valamint tágabb környezetében, a partról könnyen
megláthatók a nagyobb, és kisebb halak. A vízi élet megszállottjainak igazi
eldorádó.
A Kotori-öböl felé gurultunk. Érdemes a
Crnojevia-folyó legszebb kilátópontjánál időzni. A Gellért-hegy nagyságú
magaslatot a széles folyam félkörben megkerüli. Közelében ősidők óta falu éli
mindennapjait. A pár háznyivá zsugorodott településen mára a vendéglátóipar
vert tanyát. Nem messze tőle, a keskeny kétszer egysávos főút szélében, ahonnét
a legpazarabb rálátás nyílik a mélyben kanyarodó folyamra, és a hegyre, az
évezredforduló táján nívós szálloda épült. A ház alsó szintjének táblaüvegei
betörve, a bejárati ajtót valaki elvitte. Odabent épségben megmaradt bútorok,
hűtőszekrény. Néhány szoba ajtaját viszont rács védi. Áramszolgáltatásból
kikötve. Az enyészet vette át a háziúr szerepét. Ám valamiképpen mégis csak
hasznosul a szellemház, mert az arra járó turisták az erkélyről lelkesen fotózzák
a tájat. Egykori reményteli álom, pénz az ablakban.
A naplemente fényeit a riviéra fölé magasodó,
Osztrák-Magyar Monarchia idejében épített Kosmac-erőd romos magasából
élvezhettük. Lefelé jövet a susnyásból feltörő szamárbőgéshez hasonló hang
megállásra késztette az élen haladókat. Már-már üdvözöltem volna kedvenc füles
állatomat, amikor nyilvánvalóvá vált, komor kiállású házi bivaly a hangadó.
Ráadásul, korántsem barátságosan indult meg felénk. Csak jókora kerülő árán
tudtunk túljárni bumfordi eszén.
Nem akármilyen helyről pillanthattuk meg a tágabb
értelemben veendő Adriát. A magas hegyek aljában, a fjordszerű hatást keltő
tengerpartra, buszos ereszkedés közben nyílt rálátás. A Kotori-öböl legszebb
helyén található, egykor virágzó középkori városban, Perastban vagyunk. A lanka
szélében aszfaltcsík, annak túloldalában már a köves tengerpart. Alig pokrócnyi
hely a strandolók számára. Inkább kínlódás, mintsem örömforrás. Példának álljon
itt az ügyességet kívánó, mozgalmas túralehetőség. Idejövet
Budvából ugorjunk át egy pillanatra az onnan 8
kilométerre lévő Sveti Stefanig. Montenegró egyik legtöbbet fotózott
látványossága, de nem emiatt hoztam szóba. A Hotelsziget közismert európai
személyek nyári búvóhelye. Minket viszont a szigetbejárótól induló, az attól
ellenkező, jobb kézre húzódó mezsgye érdekel. A főúttól hosszas lépcsősoron
juthatunk le a hullám nyaldosta partig. A víz széle keskeny, a sóderbe bokáig
süllyed a talp. Délelőtt még árnyékos, de a zenitre hágó nap elől, a lanka
fenyői közé menekül a jó nép. Nem csak a parti sáv egyenetlen. A csúszós kövek,
a laza szerkezetű talaj, és az egyéb nem várt másféle buktatók miatt, a vízben
gázolva is résen kell lenni. Többen már a parttól alig 10 méterre lévő mély víz
elérése előtt nyakig vizesek lettek. Vajon miért említettem meg ezt a
strandhorrort? Pár éve még 120 euróért lehetett bejutni ide.
Jó messzire hajítsuk el a bakancsot, a túrabotot, de
még a fürdőgatyát is. Nézzünk szét Budvában. Rendezett, tiszta város, melyben
egyre több szálloda, apartmanhotel várja a vendégeket. Az utca emberén nem
látszik a szegénység, de nem minden kerül ki az ablakba. Az óváros forgatagában
kolduló gyerekek közössége. Szemfülesebbje gyümölcsöt, euróért kagylót kínál. A
történelmi óváros itt is csöppnyi. Néhány sikátorba bekanyarodtunk, de
hamarosan telibe fal késztetett visszafordulásra. Látványnak csábító, de
vannak, akik életvitelszerűen laknak itt — ruhaszárító kötélen női fehérnemű
száradt. Felkerestük a Helytörténeti múzeumot. Nem nagy szám. Ettől függetlenül
a lila színű porcelán szappanos doboz megdobogtatta, a feleségem szívét. Péntek
este sikerült a balkáni néptánc eseményt mikrofonnal megcsípni: montenegrói,
romániai, bolgár táncosok baráti találkozója. Másik ilyen jellegű emlék, az
üresen kongó vendéglő zenészének siralmas, vendégűző klimpírozása. Csupán egy
utcazenésszel találkoztunk. Barokkban utazott és a Citadella előtt kalapozott.
De ne feledkezzünk meg az örök utcazenészről, a templom messzire elhangzó,
konduló harangjáról se.
Montenegró kissé megakadt a torkunkon. Eleinte nem
értettük okát. Lassacskán megvilágosodtunk. A hegyek és a tengerpart átmenet
nélküli egymásba olvadása következtében, erősen beszorított térhelyzetben
éreztük magunkat. A tengerbe fejestugró hegyek kissé kifogtak rajtunk.