40. TEMPLOMTÓL A BARLANGIG – harangszó helyett (2014)

Sok-sok fejtörés, valamint telefonon való kapcsolatépítés és egyeztetés után végre elérkezett a régóta dédelgetett terv megvalósításának pillanata. A faluban alig néhányan laktak. A templom tetőszintjére tartottunk hármasban. A magasba felvezető kanyargós girbegurba lépcső megépítése óta annyira leromlott állapotba került, hogy komolyan elkellett a túrázó tapasztalat. Odafent bokáig állhattunk a portengerben. Elindultunk a földszinten lévő padsorok fölött lévő térség irányába, ahová egy ajtó nélküli átjárón keresztül vezetett az út. Elöl az időközben baráttá vált szakember haladt, őt a párom követte, a fura libasort én zártam. Ahelyett, hogy a fiatalembert a résen áthaladva követte volna Kati, meghőkölt és kifakadt:

– A tetőgerendák között az alsó szintre szabadon rálátni!

A továbbiakról határozottan kijelentette:

– Nem megyek tovább egy lépést sem! Kész életveszély!

Vajon mit kerestünk odafent? A denevérek hangját szerettem volna rögzíteni. A padlás több száz parányi emlős szálláshelye. Ott álltunk a cél kapujában, és mégis. Tanácskoztunk-tanácskoztunk, vajon mitévők legyünk? Én ott maradtam, ahol voltam, a párom egy nagy lélegzetvétel után követte a fiatalembert. A hangfelvétel rögzítését önként vették a nyakukba. Látszólag mindebből kimaradtam, de mégsem. Közvetlenül a fal takarásában várakoztam. A légtérben repkedő emlősök közül néhány az ominózus átjáró irányába tartott és így az orrom előtt pár centivel húztak el. A parányi szárnyak neszezését tökéletesen hallottam. Az alkalmi hangmesterek által készített felvételnek nem lett nyoma a kártyán. Nem baj, legközelebb nagyobb áhítattal fogok imádkozni.

Pár nappal a tökéletes szarvasbőgés hangfelvétel után az egyre hűlő levegő miatt az év utolsó lehetősége előtt álltam. Beültünk az „Elza és kölykei” című filmből jól ismert terepjáró batárba, és elindultunk a kiszemelt barlang felé. A régi barát lefékezett az útba eső ősásatásnál, hogy megmutassa az oda épített betonszarkofágot, amely a természet megcsúfolása. Kissé hosszasan bámészkodtunk. Végre-valahára megérkeztünk a denevér lelőhelyhez. Mindössze pár métert kellett az üregig gyalogolni, de az odáig vezető meredély keményen megdolgoztatta a lábunkat és a tüdőnket is. A környezet felmérésére nem maradt idő, mert a szakember finoman sürgetett a technikával mielőbb készen állásra, mert a denevérek éppen az esti kirajzás megelőző stádiumban voltak odabent. A háromlábú fotóállványra gyorsan felerősítettem a mikrofontartót, nyakamba akasztottam a felvevőt, a kábelt bedugtam a helyére, a fülest feltettem a fejemre. Bekapcsoltam a rendszert – működött –, amikor már egy határozott hangú sürgetés érkezett a címemre. A felvevő pántját gyorsan kikaptam a nyakamból, a készüléket letettem a földre. Mindezek után felkapaszkodtunk a lyuk szájától pár méterre lévő erős meredély oldalába. Leültem a földre – onnan füleltem a nyílásból előrajzó kétezer denevér szárnyalását. Fantasztikus élmény volt. Megdicsőültem magam előtt. Közben az motoszkált a fejemben, mégpedig egyre erősebben, hogy vajon elindítottam-e a felvételt?

Nos, a denevérek kirajzása a múlt nem rögzített emléke maradt. Nem baj. Jövőre ismét lesz nyár. Igen ám, de időközben a barlang nyílását leszűkítették, és a denevérek ismeretlen helyre költöztek. A felvételről továbbra sem tettem le. Az elköltözött emlősök új helyére időközben rátalált a szakember, de már nem kétezren vannak, hanem háromezren. 2024 nyarán útra kelünk Katival.