40. TEMPLOMTÓL A BARLANGIG — harangszó helyett (2014.)
Sok-sok fejtörés,
valamint telefonon való kapcsolatépítés és egyeztetés után, végre elérkezett a
régóta dédelgetett terv megvalósításának pillanata. A faluban alig néhányan
laktak. A templom tetőszintjére tartottunk hármasban. A magasba felvezető
kanyargós girbegurba lépcső megépítése óta annyira leromlott állapotba került,
hogy komolyan elkellett a túrázó tapasztalat. Odafent
bokáig állhattunk a portengerben. Elindultunk a földszinten lévő padsorok
fölött lévő térség irányába, ahová egy ajtó nélküli átjárón keresztül vezetett
az út. Elől az időközben baráttá vált szakember haladt, őt a párom követte, a fura
libasort én zártam. Ahelyett, hogy a fiatalembert a résen áthaladva követte
volna Kati, meghőkölt és kifakadt:
— A tetőgerendák között az alsó szintre szabadon rálátni!
A továbbiakról határozottan kijelentette:
— Nem megyek tovább egy lépést sem! Kész életveszély!
Vajon Mit kerestünk
odafent? A denevérek hangját szerettem volna rögzíteni. A padlás több száz parányi
emlős szálláshelye. Ott álltunk a cél kapujában, és mégis. Tanácskoztunk-tanácskoztunk,
vajon mitévők legyünk? Én ott maradtam, ahol voltam, a párom egy nagy
lélegzetvétel után követte a fiatalembert. A hangfelvétel rögzítését önként
vették a nyakukba. Látszólag mindebből kimaradtam, de mégsem. Közvetlenül a fal
takarásában várakoztam. A légtérben repkedő emlősök közül néhány az ominózus
átjáró irányába tartott és így az orrom előtt pár centivel húztak el. A parányi
szárnyak neszezését tökéletesen hallottam. Az alkalmi hangmesterek által
készített felvételnek nem lett nyoma a kártyán. Nem baj, legközelebb nagyobb
áhítattal fogok imádkozni.
Pár nappal a
tökéletes szarvasbőgés hangfelvétel után, az egyre hűlő levegő miatt az év
utolsó lehetősége előtt álltam. Beültünk az „Elza és kölykei” című filmből jól
ismert terepjáró batárba, és elindultunk a kiszemelt barlang felé. A régi barát
lefékezett az útba eső ősásatásnál, hogy megmutassa az oda épített beton
szarkofágot, mely a természet megcsúfolása. Kissé hosszasan bámészkodtunk.
Végre-valahára megérkeztünk a denevér lelőhelyhez. Mindössze pár métert kellett
az üregig gyalogolni, de az odáig vezető meredély keményen megdolgoztatta a
lábunkat és a tüdőnket is. A környezet felmérésére nem maradt idő, mert a
szakember finoman sürgetett a technikával mielőbb készen állásra, mert a denevérek
éppen az esti kirajzás megelőző stádiumban voltak odabent. A háromlábú
fotóállványra gyorsan felerősítettem a mikrofontartót, nyakamba akasztottam a
felvevőt, a kábelt bedugtam a helyére, a fülest feltettem a fejemre.
Bekapcsoltam a rendszert — működött — amikor már egy határozott hangú sürgetés
érkezett a címemre. A felvevő pántját gyorsan kikaptam a nyakamból, a
készüléket letettem a földre. Mindezek után felkapaszkodtunk a luk szájától pár
méterre lévő erős meredély oldalába. Leültem a földre — onnan füleltem a
nyílásból előrajzó kétezer denevér szárnyalását. Fantasztikus élmény volt. Megdicsőültem
magam előtt. Közben ott motoszkált a fejemben, mégpedig egyre erősebben, hogy
vajon elindítottam-e a felvételt?
Nos, a denevérek
kirajzása a múlt nem rögzített emléke maradt. Nem baj. Jövőre ismét lesz nyár. Igen ám de időközben a barlang nyílását leszűkítették és a
denevérek ismeretlen helyre költöztek. A felvételről továbbra sem tettem le. Az
elköltözött emlősök új helyére időközben rátalált a szakember, de már nem
kétezren vannak, hanem háromezren. 2024 nyarán útra kelünk Katival.