Templomlerakat — monopoli Monopoliban

Nem a közismert egykori népszerű társasjátékról lesz szó, hanem Monopoli valóban magával ragadó óvárosáról. Mégis, egy rám nézve nem kirakatba való „társasjátékkal” indítottam a vasútállomáson az információs pultnál ülő fiatal hölgynél. Vajon mi és hogyan történt? Mivel nem beszélem sem az angolt, sem a helyi nyelvet, elpantomimeztem az „óváros és a barlanglakások” című magánjelenetet. Mindent beleadtam, de a magas színvonalú attrakcióra nem szólt még egy kukkot sem. Mivel nem akartam felsülni, a kifejezőkészségre rátettem egy lapáttal, dörmögve eljártam a medvetáncot. De továbbra is néma csend a kuszliban. Feladtam. Elindultunk az óváros felé. Félhangosan morogtam, hogy ide mindenki a barlanglakások miatt jön, ő meg hallgat, mint a sült hal. Már mélyen bent jártunk a városban, amikor bevillant, hogy nem a barlanglakásokról híres Materában vagyunk, hanem Monopoliban. Amikor ezt a keserű felismerést közöltem a feleségemmel, ő felnevetett és elmesélte, ahogy egyre elszántabban pantomimeztem, úgy egyre jobban elkerekedett a hölgy szeme. A végén teljesen elhatalmasodott arcán a döbbenet. Nos, ez volt az én monopolim Monopoliban. Az óváros védett öble Velencét idézte fel Katiban. Lágyan hullámzott a víz, ringatóztak a kikötött csónakok. Partján velencei palotákra emlékeztető épületek. Megérkeztünk az Adriához. Deszkákon állva tizenkét mikulásnak öltözött legény evezett az öböl felé: eme népszokás hagyományőrzői Bari óvárosi tengerszakaszán is feltűntek. A nagy víz felől kemény ostromot élhet át a parti sáv. Közelében nagyobb betontömbök hullámtörőnek. Nekünk a ragyogó decemberi napsütéssel és a 18 Celsius fokkal kellett megbarátkozni. Könnyen ment. A parti sávban négy emelet magas várfal, a várkapu tárva-nyitva. Csábító, mégis úgy határoztunk, majd visszafelé bevesszük. Nem így lett, mert a sok érdekes élménytől a végére kiröppent a fejünkből. Az viszont jó erősen belerögzült, hogy zsebkendőnyi területen annyi istenháza, amennyi szembejött velünk, máshol aligha fordulhat elő. Igazi templom lerakat. A tévedés jogát fenntartva, a fél négyzetkilométernél kisebb területen legalább két tucat lehetett belőle.

Ötletszerűen kószáltunk a békebeli nyugalmat árasztó környezetben. Velünk szemben megkondult a nagytemplom harangja. Az épület előtt kopogó sarkú cipőben fiatal nő haladt el: ilyen másnak semmiség is megragad az emlékezetemben. Bőven akadt utcára nyíló lak. Egyikében tárva-nyitva az ajtó. A tűzhely előtt álló anyuka kezében fakanál, a kiskölyök öntudatosan hangoskodik, csendes szóval csitít apuka. Közelében emeletes ingatlan. Legfelső szintjén nagy teraszos, panorámás bérlemény. Booking tízes értékeléssel dicsekszik, jogosan. Pezsgett az élet a főtéren. A vendéglő teraszán a kiürült kávéscsésze alja megkoccant a kistányéron. Harsányan szólt a karácsonyi műzene. Nyugdíjas férfiak nevetgélve ugratták egymást. Régi cimborák lehettek. Kisgyerek visítással akarta dacos akaratát ráerőltetni szüleire. A tér közepén XVI. századi torony magasodik. Nem látogatható. Díszei: legalul szobor, felette álarc, utána óra, tetejében harang. Errefelé mindegyik ház fehér. A legszűkebb sikátor szélessége egy méter. A parttól távol találtunk rá a városi rendőrség épületére. Előtte Alfa Romeo parkolt. Érdekessége és hangulata miatt kétszer is bejártuk az óvárost, mely kora délutánra teljesen elcsendesedett. Sziesztáztak az olaszok. Ezalatt ráérősen napfürdőztünk a tengerparti sétány kétállású padján, majd lesétáltunk a vízhez.

Érdekes hangra figyelt fel Kati. Odahívott magához. A kövek és a víz összjátéka folyamatosan ismétlődő blugy-blugy hangot eredményezett. Bari felé vonatozva megszakítottuk utunkat. Polignano a mare. Előzetesen némi fejtörést okozott a település nevének helyes kiejtése. A tutit az olasz vasutak hangos utas tájékoztatójából tudtuk meg: polinyáno á máre. Maradjunk a vasútnál. Ezen az állomáson figyeltem fel a vonatok fordított irányú közlekedtetésére: mintha az Egyesült Királyságban lennénk. A másik, hogy a szerelvénnyel együtt utazott a takarítószemélyzet. Mosdóhasználat után ment tisztaságot tartani. Személyvonatról van szó. A település fő látnivalója a függőleges falú sziklára épült óváros, és a vele szemben lévő másik magaslat között megbúvó köves öböl. A közút felől viadukt határolja. A csak a tenger felől nyitott terület virágzó növénytengerrel fogadja a vízhez igyekvőket. Fürdőzésre alkalmas partszakasz innen távolabb található. Az óváros parányi. A szikla tetejéről nemcsak az öbölre nyílik rálátás, hanem az Adriára is. Ezek miatt érdemes a Monopoliból Bariba tartó személyvonatról leszállni. Két óra időzést megér. A vasútállomás felé igyekezve karácsonyi forgatagot kaptunk ajándékba.