3. TÁVIRÁNYÍTÁS — szürkeállomány (1997.)

A sikeres csepeli vakvezető átadóvizsga után hazatértünk a német juhásszal. Pontosabban, én hazatértem, ő meg jött velem az új otthonába. Az első hónap mindkettőnk számára telis tele volt újdonsággal. Eltelhetett egy kerek esztendő is, mire a másikat kiismerve, megértve és elfogadva, egymásra találtunk.

Dolga intézése közben, öt méter hosszú futópórázzal gazdálkodhatott, Kicsi. Én a járda bal szélén haladtam, ő a füvön kóricált. Megfeszült a zsinór, a pergő csilingelését a továbbiakban nem hallhattam. Az előállt helyzetről készségesen felvilágosított egy járókelő, de addigra már kiokoskodtam a szituációt: a hosszúpóráz zsinórjával egy fára felcsavarta magát a kutya. A figyelmes és gyakorlatias férfi felajánlotta a további segítségét, de azt udvariasan megköszönve, nem kértem. Tudtam a dolgom.

— Fordulj, balra!

Ha nem is az első vezényszóra, de némi lamentálás után megtette. A zsinór lecsavarodott a fáról. Örömmel futott hozzám. Éreztem rajta, hogy a malőr miatti feszültség szép lassan elillan belőle.

A következő helyszín a Börzsöny-hegység tisztása. Labdát dobáltam a szukának. Boldogan rohant utána, elégedetten kapta a szájába. Szép vagy nem szép, de a gömbölyű zsákmányt gyakran nem akarta visszaadni. Elvárta volna, hogy előbb kergessem meg, úgy szerezzem vissza. Na, még csak ez kellene!

A következő dobás után a sűrű zöld bokor mélyében eltűnt a labda. Erről a mellettem álló férfi világosított fel. Gyakorlatias ember lévén már mondta is, hogy a vakvezetőhöz képest milyen irányba keresendő a laszti. Irányszavakkal a bokorhoz navigáltam, majd vele szembe helyzetbe állítottam. A fő nehézség ekkor következettbe. Rá kellett vennem egy olyan cselekedetre, melynek értelme erősen kérdőjeles lehetett neki. Mivel megbízott bennem, kiadtam a számára furcsa parancsot:

— Előre!

Jól érződött rajta az izgatott hezitálás, aközben többször is megfordult és rám nézett. Én viszont egyfolytában azt szajkóztam a tőlem harminc méterre lévő Kicsinek, hogy:

— Előre!

Nagy sokára elszánta magát. Kétharmad részig eltűnt a bokorban, De utána szájában labdával került elő. Az íjból kilőtt nyíl sebességével rohant vissza hozzám. Aki őt akkor látta önfeledten örülni, soha nem feledi.