Tálalás kérdése

Guszti bácsi fogalommá vált a világra rácsodálkozó dedósok között. A harminc év körüli családos férfi egyik karját félig levágta a szövőgép. Jó idő esetén az ovi udvarán játszottak a kölykök. Kellemesen telt a délelőtt. Ezen már csak Guszti bácsi közeledő alakja dobhatot egyet. Közös kerítése volt a szövödének és az ovinak.

Kerek képű, barátságos kinézetével és meleg hangú beszédjével a drótkerítés másik oldalán szokott megjelenni. A magas portartalmú gyári levegő ellen vitaminráerősítést kaptak a dolgozók: tej, csipke szörp, negro. Ha sikerült cukorkát szereznie, akkor jókedvűen odaballagott a kerítéshez. A kéményseprő figurával díszített zacskóból egyesével megajándékozta az emberpalántákat. Aközben mohón itták a lelküknek szóló szeretett teljes szavait. Csak akkor látszott gondterheltnek, ha üres volt a zsebe, és őt megpillantva, kiabálva magukhoz hívták.

– Most nincs cukorka, gyerekek! – kiáltotta távolról vagy súgta a kerítés mellől.

Ebédre hívták a dadusok a gyerekeket. Négyen korgó gyomorral vették körbe az asztalt. Hiába vágyakoztak a mesebeli „terülj, terülj, asztalka” étlap után. Hogy az egyik kölyök elé letett leves kanalazgatása közben vajon miért juthatott eszébe az otthoni étkészlete, az egyelőre maradjon hetvenhét pecsétes titok. Amennyiben éhségtől visítozó malacka lett volna, akkor sem habzsolta volna az előtte lévő lét. Az viszont szent igaz, az egyik dadus kétszer is rászólt figyelmeztetve:

– Egyed gyorsabban a leveskét, fiacskám, mert hamarosan hozom a második fogást!

Ha tudta volna, hogy nem vicces kedvében mondja a néni, másként is alakulhatott volna. Talán éppen az otthon lévő szent macihoz fohászkodhatott magában, hogy a tányérban lévő löttyöt valahogyan tüntesse el előle, mert aközben az első fogás maradékát felturbózták a másodikkal. Ovis reménnyel kanalazott bele a gasztronómiai csodának remélt eledelbe: ki tudja, hátha bejön.

Lehet, hogy a baj oka talán nem is a kukta két ételkülönlegességének gyors egymásra találásában keresendő. Talán az arányokkal lehetett a baj. A legújabb ételvariáció még az elsőnél is hitványabbnak bizonyult. Lelkileg teljesen összetörten ült az asztalnál. Hiába nézett körbe esdeklő szemmel, segítségben nem reménykedhetett. Hosszú idő elteltével érkezett a dadus, és kedves hangon megkérdezte:

– Nem ízlik az ebéd?

A kisgyerek érdeklődve nézegette a polcok választékát.

– Tetszik-e, kisfiam?

A kölyök szemügyre vette a meseképekkel illusztrált asztali étkészletet: a lapostányér aljában Jancsi és Juliska látható, amint egy-egy mézeskalácsot tartanak a kezükben, a másikkal egymás kezét szorongatják. Tőlük kissé távolabb, az öregbotra támaszkodó, élemedett korú púpos matróna. Kanyargós ívű orra felettébb visszataszító, de vajon ki látott hiba nélküli embert? Romos házának kinézete nem volt bizalomgerjesztő. Macskája geometriája alapján mégis úgy vélte, lehetett a düledező kalyibában ennivaló bőven, mert egérűző macsekpajtás éppen görbít egyet, igaz, csak a hátával.

Juliska piros ruhácskája nem húzódott térde kalácsa fölé, pedig a későbbiekben sokszor fejre állította a tányért, hogy megpillanthassa falatnyi bugyijának színét. Mindannyiszor csalódottan állt fel az asztaltól.

A mélytányéron tájba illő tavacska. Fürdeni tilos táblát nem állítottak a parton. Lehet, hogy a beazonosíthatatlan fajtájú béka látványa utalt az intelemre. A háttérben komolyabb, vár jellegű épület látványa világlik ki a lombos fák közül. Hosszasan nézte A kisfiú, Várt és várt, hátha váratlanul kijön onnan valaki, és akkor kisvártatva megkérdezte volna: Ki vár, és mire vár odabent? A tó zsilipje rendkívüli szakértelemmel lett megtervezve és kivitelezve. Vize évszaktól függetlenül nem engedett meg egy milliméternyi eltérést sem.

A rozsdamentes lapát és a vasvilla is azt a célt szolgálták, hogy szülői inspirálásra egyre nagyobb csapásszámot érjen el velük a szemefényük. A jutalma az lesz a lenyelt kalóriák mellett, hogy megláthatja ama mesebeli varázslatot a kiürült tányérok aljában. Lapátolt is, mint kanalas gém a tóparton. Meg is nőtt jó nagyra, és idővel le kellett cserélni a sok ételtől sem növő tányérokat.

Az egyik menzaebéd emléke vegyes ízt hagyott a szájában. Történt, hogy másodiknak krumplifőzelék járt, valamilyen feltéttel. Lendületesen kanalazta a mannát, amikor is egy termetes csótány bukott fel a főzelék tetejére. Az ínyencség megreklámozása nem maradhatott el. A körülötte ülő fiú osztálytársak jó hangosan még rá is tettek egy-két lapáttal:

– Mekkora húst kaptál!

– Disznóság!

– Biztosan rokonod a konyhás!

A távolabbi asztaloktól érdeklődve felálló kamaszok kíváncsian lestek az előtte lévő tányérba. A rászedettség érzésével vagy egy újabb élettapasztalattal gazdagodva tértek vissza a helyükre.

Kora délután hatan tértek be a sörözőbe. Az első kör terítése után hamarosan üres korsók várakoztak az asztalon. Feltűnt a pirospozsgás, bajuszos felszolgáló. Hamarosan indulhatott a következő rendeléssel. Eközben a társaság egyik új arca az asztalon lévő étlap után nyúlt. Lökték a szót, lazult a társaság. Az újabb kriglik is kiürültek, jöhetett a harmadik kör.

Eközben kiderült, hogy kapható kis adag ecetes torma.

– Eszünk egyet, közösen?

Harsány röhej volt a válasz. Mindenki képe ragyogott a várható fejleménytől.

– Figyeljétek a pincér arcát! Vajon mi fog róla leríni?

Zöld-fehér kockás inget viselt az alacsony termetű, bajszos felszolgáló. Ahogy érzékelhető volt a rendelések teljesítése közben, a söntés pult mögött lehajolva, alkalmanként bekaphatott egy-egy pohárka Steinhager gabonapálinkát. Ezúttal kicsit megvárakoztatta a társaságot, de végre-valahára csak megérkezett. A kezében tartott kerek fémtálcán hat korsó aranysárga sör habosodott. Arcát kétoldalt egy-egy piros folt ékítette, ábrázata erős tompaságba merevedett. A harmadik kört terítette eléjük, ekkor már a pincérnek háttal ülő is a felszolgáló felé fordult. A főszereplővel szemben ülő leadta a rendelést:

– Kérek egy adag kis ecetes tormát!

A bekövetkezett reakció írásban nem adható vissza hitelesen. Bár füllel vette az adást a felszolgáló és az orra alatt még el is motyogta a rendelés tárgyát, de jól érzékelhetően meglátszott rajta, hogy az agya nem talál összefüggést a tizennyolc korsó sör és az egy adag kis ecetes torma között. A padlót fogott agy káosza teljes mértékben lerítt az egyhelyben álló, de enyhén előre-hátra imbolygó pincérről. A szürreális történetet megpróbálhatta fejben összerakni. Hosszasan maga elé meredt.

– Elnézést kérek, de mit tetszett kérni? – síri hangon.

A rendelés megismétlése után látványosan megrázta a fejét és továbbra is bambán bámult maga elé. Állt, csak állt, majd ennyit mondott halkan:

– Furcsa ízlésük van, de azért hozom!

Sírtak a röhögéstől a fiúk. Szemükből patakokban ömlött a könny. Az asztal körül mindenki vinnyogott, mert azt másnak nem lehet nevezni.

Bőven maradt idő a csillapodásra, mert fél órába is beletelt, mire ismét eléjük került a felszolgáló. A kezében lévő kis tányér látványa muris volt. Alig várták, hogy az asztal közepére tegye. Egyre járhatott a gondolatuk, mert ahogy áldozatára lecsap a mérges kígyó, úgy csaptak le egyszerre hatan a kistányér tartalmára. És nyelték a mennyei mannát!

A pincér pedig megrökönyödve bámulta a farkasétvágyat!