Szúrta a szemét — csillagos ötös

A gyász, az gyász – első pillanatra értelmetlennek tűnő kijelentés. De nem az. Öt hónappal korábban, az innen 50 kilométerre lévő Larnakában szálltunk meg. Akkor már zajlott az orosz–ukrán háború. Az első áldozatok egyike egy ukrán kislány volt. A tengerparti sétány szélében mécsesek, babák, és papírlapon az áldozat neve. Most is arrafelé vettük az irányt a feleségemmel. Az együttérzés emlékhelyének kinézete mit sem változott azóta. Pár méterre lehettünk tőle. Nyugdíjas házaspár sétált el előttünk. A hölgy a földön lévő papírlapot gyors mozdulattal felkapta, széttépte, majd a legközelebbi kukába belehajította. Melyik nációhoz tartozhatott? Van-e gyereke? Mi pedig megkérdőjelezhetetlenül valljuk továbbra is: a gyerek, mindenhol gyerek. Elsétáltunk a tengerparton lévő várhoz. Mellette a müezzin. Átellenesen a kedvenc utcasarki vendéglőnk. Áprilisban halat fogyasztottunk, most gyrosra fájt a fogunk. A kócerájt idős házaspár vitte akkor. A lábát erősen húzó papát, most a hasonlóképpen üzemelő Fia pótolta. A ritka nagyadag ízletes ebédnek, ketten ültünk neki. Hét euró ára meglepő. Az előző események képezték a látképet, most felrajzolom hozzá a keretet. Amikor Ayia Napából Larnakába megérkezve leszálltunk a távolsági járatról, a tengerpart felé vettük az irányt. A fodrászüzlet ajtajában idős figaró nézelődött. Visszafelé jövet már a fodrászszékben ülve bóbiskolt.