Vidám napot / szőke ciklon...,

Akarva, akaratlanul is, egymást tanítjuk.

A szőke hajú egy gyermekes anyukához bármikor becsengethettem, mert férjével ellentétben, házmesterként dolgozott. Hozzájuk is seftelni jártam. Ám most nem ez a szempont fogja a fő szerepet játszani.

Ekkoriban már elterjedt újdonságnak számítódott a videomagnó. Hozzájuk betérve olyan esetre nem emlékszem, amikor ne lett volna bekapcsolva. Egész nap ment a masina, és mindig ugyanaz a téma vetítődött. A tévé előtt ott ült vagy mászkált, le, s fel, a néhány éves csemete. Bár aligha érthette a képernyőn látott monoton jeleneteket, de idővel mindenfélére nyiladozik egy kölyök értelme. Nem mesefilmet vagy ehhez hasonló tartalmakat kellett a kölyöknek elszenvednie, hanem kemény pornót

Nekem is volt videóm, mégpedig a kezdetek kezdetén. Hat kazetta tartalma között válogathattam. Az egyik a „Szex hajó” c. film lehetett. , de voltak akciófilmek is. Ám a nagy kedvenc a négy részből álló Vuk volt. Fél év után úgy adtam el a videomagnót kazettástól, hogy a hat kazetta tartalmának még a felét sem néztem meg. Azt nem állítom, hogy abban az időben ne láttam volna pornót, de egy esetre konkrétan visszaemlékezve, egy nagyobb társaság tagjaként tíz perc után felálltam és ott hagytam az egészet a fenébe.

Visszatérve a házmester lakásba, másról is megismerszik az értelem. Az egyáltalán nem mutatós hölgy a haját szőkére festette. Ő is álmodozott a jólétről, mint ahogyan az emberek többsége is hajlamos erre időnként. Álmának csúcspontja egy piros színű Porsche 911 típusú cabriolet volt. Mint mondotta vele kapcsolatban: a szőke haja jól mutatna az autó színéhez. Ennek kapcsán érezhettem rá igazán, hogy az idők folyamán mennyire kedvelhetett meg engem emberileg: — Ha lesz egy telitalálatos szelvényem az ötös lottón, veszek egy ilyen autót, és viszlek vele egy kört a lakótelepen!