Vidám napot / szinkronban egymással...,

Falkavezér.

Az alábbi két egymáshoz mondanivalójában passzoló eset hiteles példabeszéde lehet annak, hogyan követi a falkavezérnek tekintett ember mintáját a kutya. Az elsőnek felidézett eset, csak az én nagyfokú figyelmetlenségemnek köszönhetően állhatott elő: egy üzletből kijőve nem koncentráltam eléggé az utcai közlekedésre, és a boltajtótól féloldalt haladva hamarosan a forgalmas, kétszer három sávos főútvonal kellős közepén találtuk magunkat. A bajt jelentősen tetézte, hogy pár másodpercen belül az összes sávban nyolcvannal százzal robogtak el mellettünk az autók. Meg sem mertem moccanni. A bal lábam mellett rezzenéstelenül álló vakvezető hulla nyugodtan vette tudomásul, az orra előtt és a háta mögött pöfékelve száguldó autókat: mintha egy madárcsicsergéstől hangos erdő közepén relaxálnánk. Alig vártam, hogy a jobbról érkező autóhullám a közelben, a tőlünk balra lévő útkereszteződésben pirosat kapjon. Ekkor fellélegeztem, és öles léptekkel átrobogtunk a túloldali járdára, ahol idővel lehiggadhattam.

A másik eset egy könyvbemutatón kerekedett. Idejekorán érkeztünk meg: a német juhász nyakörvéből kiakasztottam a pórázt. Mielőtt elkezdődik a program, rácsatolom — gondoltam. A helyiség szélét körberakták székkel — békésen üldögéltem az egyiken — a kutya pedig két méterrel a lábam előtt hevert. Eközben komótosan gyülekeztek az érdeklődők. Telt-múlt az idő. Semmilyen jel nem utalt a kezdésre, de nem így volt. A terembe vezető folyosóról egyszer csak öles léptekkel közénk berobbanva megérkezett egy operaénekes, és a kutyától egy méterre megállva, belekezdett egy közismert dallamba. A lehetséges baj előszele akkor csapott meg engem igazándiból, amikor a tenor szép lassan kiengedte a torkát. Már régen késő — gondoltam baljósan ekkor — nem tudom magamhoz hívni a vakvezetőt. De az ária leghangosabb részénél sem adott jelt magáról a kutya: pedig a hangerő az ő fülét is sérthette. Vége lett a dalműnek — én pedig gyorsan lábhoz hívtam Kicsit. Mellettem egy idősebb férfi ült. Tőle tudhattam meg, hogy a két mellső lábán állát nyugtató kutya a leghangosabb résznél rám sandított, és amikor látta, hogy továbbra is nyugodtan ülök a helyemen, tovább szunyókált.