Vidám napot / szigorúan számtan...,

Mennyibe kerül egy új ember.

Hallom a rádióban, hogy Budapesten az újonnan épített lakások négyzetméter ára átlagosan hatszáz ezer forint. Sosem lehetett fillérekért lakáshoz jutni a fővárosban. A hatvanas évek elején három ezerbe került egy új, korszerű építésű ingatlan négyzetméter ára. Az akkori fizetések ezer forint körül lehettek havonta. A nyolcvanas évek elején egy ötven négyzetméteres panelért háromszáz ezer körül kellett leszurkolni: közel tíz év átlagfizetése. A kilencvenes évek legelején egy szintén ötven négyzetméteres lakótelepi ingatlan egy millió kétszáz ezerbe került: továbbra is tíz év. Amennyiben megmaradunk az ötven négyzetméteres példánál, akkor ma ezért harminc millió dukál. Manapság nehéz átlagbért megvonni, de legyen százötven ezer. Egy év alatt ez egy millió nyolcszáz ezer, tíz év alatt tizennyolc millió, tehát tizennyolc évi fizetésbe kerül. Tudom, hogy egyre jobban élünk, de: ennyivel? — duplájára nőtt a spórolás ideje. Még jó, hogy a lakásvásárlást nem huszonhét százalék áfa terheli, hanem csak öt. A lakás ára mégis, nem olcsóbbá vált, hanem drágábbá.

De nem egyszerűbb semmivel sem a példa megoldása úgy sem, hogy a két fiatal egy-egy átlagos jövedelemből gazdálkodó család sarja. Bár továbbra is vallom, hogy önálló lakás nélkül nincs valódi élet — otthon — és ezért az egy „tárgyért” szabad kölcsönt felvenni, de annak megléte egyenlő az örökös életveszély érzésével: a jövő kiszámíthatósága nem létező opció. Csapdahelyzet a javából. Ja, igen! Kevés a munkaerő, kéne a családonkénti három gyerek is!

Milyen páratlan szerencse, hogy a szeretetet és a szolidaritást hirdető keresztény egyházak, és az őket ezüstpénzzel támogató politikai garnitúra verbális pamfletja alatt élhetjük mindennapjainkat. Borzasztó lenne még belegondolni is, hogy: mi lenne velünk az ő iránymutató fényességük nélkül? A magyar demokrácia magyar jászlánál egykor azt vágta oda a reverendásoknak a később magát népharcosnak tekintő magyar polgártárs: — Csuhások, térdre! Micsoda szemforgató világot élünk! Nem tudhatom, hogy ott a felhők fölötti magasságokban, az a bizonyos szemöldök milyen szigorúan van összeráncolva...

Az elmúlt néhány évben az egyik hazai főpap két milliárd forintot gyűjtött össze: rengeteget kellett túlóráznia hozzá. Amint hallom, belőle a városi labdarúgást támogatja!Pedig abból háromezer háromszázharminchárom négyzetméternyi alapterületet lehetne megvenni: hatvanhat lakás. Vegyük ide a hazai bankár fejedelmet, a közel háromszáz milliárdjával: kilenc ezer kilencszáz lakás. Akad egy magát a szegénysorból izzadságos munkával feltornázó gázszerelő szaki is: két ezer lakás. Demagóg szöveg? Mindannyian tudjuk: a pénz nem boldogít! Mindannyian tudjuk: adni jó! Mindannyian tudjuk: a sokáig összeráncolt szemöldök könnyen átrajzolhatja a jóságosság békebeli arcát!

Pedig, mindez csak szigorúan számtan.