Szérummal beoltva — zöld galléros

Gyalogosan indultunk el Saint Claude településre, hogy onnan a Matouba-vízeséshez kiránduljunk. A városka túlsó végében a Saint-Augustin katolikus templomhoz érve éppen elkezdődött a mise. Nem vagyunk vallásos érzelmű emberek, de tudjuk, mindig hozhat valamit a konyhára a mediterrán mise. Ezúttal sem csalatkoztunk hangulatában.

A fehérre mázolt belső falú templomban, a falon lévő kereszt Jézussal szimbólumon kívül, semmilyen más jelkép nem utalt a hely szellemiségére. Hat fehérbe öltözött fekete egyházfi celebrálta a misét, a hozzáillő dallamot orgonista szolgáltatta. Míg kiváncsiskodva álldogáltunk az ajtóban a feleségemmel, addig odalépett hozzánk az egyik szolgálattévő pap, és szenteltvízzel meghintett minket. Olyan lelkesen énekeltek a hívek, hogy elindultunk a hátsó padok felé. Bari jutott eszünkbe, ahol az egyik mellékutca templomából a jó hangulatú mise miatt nem szabadulhattunk, pedig aközben kétszer is kimentünk az utcára. Saint-Claude templomában negyedórát időzhettünk, mert a vízesés hívogató csobogása a vidámság ellenére, nem mosódott ki a fejünkből.

A templomtól az N3-as úton Matouba település felé tartottunk. Máris megérkeztünk a varázslatos őserdőbe. A látvány lenyűgöző. A környezet egyenesen felfoghatatlan az ilyen helyen első alkalommal járó ember számára, amilyenek például mink is voltunk. Itt mértem le fehér botom segítségével, a 130 centiméter hosszú és 60 centiméter széles falevelet, amelyet éppen csak elértem: magasabban jóval terjedelmesebb példányokat is felfedezett Kati. A fák ágainak magasából, a fatörzsön felfutó liánok végei, több méter hosszan alácsüngtek. A rengetegbe, a fák sűrűsége és az altalaj gazdag vegetációja miatt, nem lehetett belátni. A buja szépségtől egyenesen ájuldozott Kati. Nem is tudta, hogy éppen hova és merre nézzen, csak állt megbabonázva. Különleges sarjadó növényeket fedeztünk fel: bordó és rózsaszín virágok, iszapszagú hatalmas falevél, zsenge kukoricaillatú növény.

A Google Maps kinyomtatott térképe alapján kerestük a vízesést. Szembejött velünk egy fiatalember, tőle érdeklődtünk úti célunk felől. Mivel ő a helyi klinika egyik rehabilitálás alatt álló lakója volt, ezért felvilágosítást kért egy arra járó helybeli embertől. Alapemberünkkel hármasban indultunk a zuhataghoz. A második híd után balra fordultunk a "Morne Savon" Delgrès-emlékműnél található kereszteződésnél, a "Saut d'eau" felé. Az Y alakú kereszteződésnél jobbra tartottunk, majd a következő kereszteződésben balra. Elhaladtunk a "La Joséphine" farmház mellett. A túloldali fatengerben edzőgépek, de vajon kinek? Magunkra hagyatkozva, idáig aligha találtunk volna el, mivel útba igazító tábla sehol. Banánfaültetvény sűrűjében szűk emberszélességű csapáson vonultunk. Pazar hely, nem szólva az isteni páráról. Már hallottuk a folyó morajlását. Erős lejtmenetbe ment át az ösvény. Egyre nehezebben lehetett haladni rajta. Egy pontnál úgy döntöttem, a fiatalemberrel kettesben menjen tovább Kati. Amint visszatértek, máris mesélt. Mint elmondta, egyre járhatatlanabbá vált a nyomvonal. Egy helyen pedig teljesen leszakadt a hegyoldal. Út sehol. A vízesést hátulról látta. Pontosabban nem látta, mert ahol állt, onnan nem láthatta. Újjá kell építeni az egészet, hogy le lehessen menni a folyóig, és a zuhatag közelében lévő tóban meglehessen fürödni. A folyóparti környezetet álomszépnek nevezte — be lettünk oltva Guadeloupe szérummal.