Szerencsére megmozdult — mint a nő és a férfi

Vajon milyen Madeira? – olyan, mint a nő és a férfi összessége. Lépten-nyomon fellelhető rajta a színorgiában pompázó flóra szépsége, és a zordon-zord hegyek vadsága. Szinte mindenhol egymással szimbiózisban jelennek meg. Buja orgiájukat az Atlanti-óceán hűs hullámai nyaldossák körbe-körbe. Él és virul a természet. Hol lágy napsütésben fürdőzve, hol bősz viharoktól fenyegetve. A hegyek mély árkokkal osztott kőrengetege és az óceán sziklaszirtjei szürke, zöld, sárga, vörös, barna és fekete színeket öltenek magukra. A növényzet nemcsak ebben tesz túl rajtuk, hanem az itthon megismert méreteiben is. A labdarózsa labda nagyságú, a könnyező pálma levele méternél szélesebb. A papagájvirág tucatnövénynek számít. Nem ritka, hogy egy-egy fán három különböző színű virágzat pompázik. Azon sem érdemes szájat tátani, hogy a banánfa fürtben lógó termésére kék nejlonzacskót húznak. Talán a rovarok elleni védelem miatt, vagy a gyorsabb érés érdekében. Tavasz derekán is alig van eltérés a nappal és az éjszaka hőmérséklete között. Különbsége 3-5 Celsius fok. Virradattól alkonyatig hevít a mediterrán tűzgolyó. A hőérzetet idillikussá enyhíti a folyamatos légmozgás. Egyben rejtett veszélyforrást is jelent, mert az ultraviola sugárzás erős hatásának érzetét tompítja. A kék legkülönbözőbb árnyalatait mutató Atlanti-óceán mellé ritkán lehet közúton lejutni. Homokos föveny, mint a fehér holló. Kő és kő. Csak megfontoltan szabad lépkedni rajtuk. A víz hőmérséklete évszaktól függően megegyezik a levegő középhőmérsékletével.

A sziget két Budapest nagyságú terület. Hossza 56 kilométer, legszélesebb pontján 23. Tájkép szempontjából szinte teljesen mindegy, hogy éppen honnan hova tartunk. Hullámvasútszerű, kanyarokkal teleszórt közutak, valamint égbeszökő sziklák, feneketlen mélységű szakadékok. Hiába van egymáshoz közel két település, a hajtűkanyarokkal tűzdelt szűk országút szélében életveszélyes gyalogolni. Sok mindent megtalálni itt, csak egyvalamit nem, síkterepet. A helyiek gyermekkoruk óta erre a terepviszonyra edződnek lábizomzatban, tüdőkapacitásban. Nekik aligha okozhat gondot a dombtetején lévő házhoz feltalpalni, de azért egy doboz gyufáért aligha indulnak el a távoli boltba. Európa egyik legnehezebb terepfutóversenyét itt rendezik. 115 kilométer a távolság, 7200 méter a szint. El lehet kezdeni a felkészülést.

Nem ment simán a Budapest–Funchal légi út. Először Madrid közelében szólalt meg a pilóta, közölte, hogy Lisszabonban kényszerleszállást fogunk végrehajtani (a műszerfal melegedése miatt). Tudom, amennyiben nagy a baj, az okot nem közölhetné a parancsnok. Gondoltam, ha úgy lenne, spanyol földön landoltunk volna. Több mint két órát tartózkodtunk a gépben, mire megkaptuk a felszállási engedélyt az irányítótorony munkatársától. Ekkor már azon izgultunk a feleségemmel, hogy 22 óráig odaérünk-e a szállásra, mert utána már csak másnap 11 órakor foglalhatjuk el a szobát. A funchali repülőtér épületéből a terelőkorlátok laza kiiktatásával siettünk az óránként induló buszhoz, amelyet pár perc híján elértünk. A szükségesnél egy megállóval előbb letett minket a sofőr. Már sötétedett. Némi keresgélést követően a megadott időpont előtt egy órával célt értünk.

Helyben vagyunk. A sziget fővárosa a száztizenötezer lakosú Funchal. Az óceánparton épült ki a CR7 elnevezésű komplexum, amely szállodákat, kereskedelmi üzleteket, vendéglátó egységeket, és egy múzeumot foglal magában. Nem csak ez a terület viseli a világhírű portugál labdarúgó nevét, hanem a nemzetközi légikikötő is. Hiába, itt a madeirai születésű Ronaldo a király. Az óceánnak háttal állva, amerre ellát a szem, csak hegy és hegy. Ott élnek a funchaliak. Busszal is tarthatnánk a házak közé, de én a gyalogolást javaslom. Miért? Testközelből ismerhető meg leghitelesebben a helyiek élettere, életkörülménye. A szállásunknak helyet adó hosteltől a méltán nevezetes magánparkig 3,2 kilométer a távolság és 500 méter a szint. A kinyomtatott útvonalterv feleségem kezében. Újszerű városi környezettel barátkoztunk: kimondottan meredek járda; két házsor között hosszasan elnyúló keskeny lépcsősor; átverésből eleinte lankásabb szakaszt követően megint a szívatós rész. A sikátorban emelkedő lépcsősorról a lakások ablakain át betekintés nyílt a helyiek életterébe. Titkot nem sikerült ellesni.

Mindketten megörültünk a sarki kocsmának, ahol a legszószátyárabbnak a harsogó tévé bizonyult. Jólesett megpihenni. A kóla megtette ráerősítő hatását. Frissen keltünk fel az asztal mellől. Távolabb, a főútról balra mellékutcába kanyarodtunk. Az első keresztutca hozta el a változást – a kereszteződésben arra hivatott személy irányította az egyedi forgalmat. Itt közlekednek a tobogánok, amelyek fatalpon lecsúszó ülő szánkók. Ma már csak a turisták kedvéért és a szolgáltató pénztárcájának étvágyáért üzemelnek. Két helyi erő áll a jármű végében. Ők kormányoznak. A vízszintes szakaszra érve újra lendületet adnak a járműnek. A tobogánoknak kijelölt mellékutca sok veszélyt jelenthet gyalogosra, autósra, tobogánra egyaránt. Helyenként jelentősen beszűkül az utca, ilyenkor: muszáj a kerítéshez lapulni; érdemes folyamatosan előre fülelni; hajtűkanyar felé közeledve, hasznos figyelmeztető kiáltást hallatni; a tobogánnal szemből érkező, fékezésre késztető autó; a keresztutca járműforgalmát figyelő alkalmazott. Mire felértünk a látogatókert oldalsó bejáratához, nagyjából képbe kerültünk a valósággal. Ha már itt vagyunk, kerüljünk beljebb.

Monte Palota és trópusi kert. A főváros óceánpartja felett 600 méter magasan vagyunk. Pazar kilátás nyílik a városra, óceánra. Innen vette észre Kati, hogy egyes házak esetében az úttesttel megegyező magasságban lévő lapos háztetőn parkol az autó. Okos. A kertet különböző országokból származó növényekkel is gazdagították. Többek között Dél-Afrikából származó cikádokkal, proteákkal, Belgiumból beszerzett azáleákkal. A helyi erdők őshonos növényeivel, páfrányokkal és cédrusokkal pazar arborétumot alkotnak. A park meglévő tavaiba különböző színű Koihalakat telepítettek, valamint két háromszázezer liter víz befogadására alkalmas tavat is létrehoztak. Az idők során építészetileg is jelentősen megújult a látogatópark. A kertet címerekkel, térkövekkel, ablakokkal, fülkékkel, pagodákkal, Buddhákkal, a világ különböző tájairól származó lámpásokkal, valamint kőszobrokkal díszítették. Végignézhető a híres portugál kerámiacsempe gyűjtemény. Itt látható a Brazíliában készült 530 centiméter magas egyiptomi motívumokkal díszített váza is. Magasságával sokáig világcsúcstartónak számított. Ne feledkezzünk meg az ásványkövek tárlatáról se – ametisztet kedvelők előnyben. Afrika múzeum is várja a látogatót. A növénykert vitathatatlan ékessége a mesterségesen kialakított vízzuhatag. A pár méter magasból alázubogó vízfüggöny mögé bátran besétálhatunk, és a vékonyka vízfolyáson át nem tucatfotót lőhetünk. A fák és a virágok dzsungelszerű kavalkádja alakban és színben egyenesen lenyűgöző. Meglepve csodálkoztunk rá az egyik kis tó árnyékos oldalában fél lábon álldogáló, alvó flamingókra. Rövid ideig szobroknak gondoltuk, de egyikük szerencsére megmozdult – a fotó kedvéért huhukkolással hoztam vissza álomországból őket.