32. SZEMTANÚ — nem csak a hülyének van szerencséje (1978.)

A Kádár utcából startoló ötvenötös villamos utolsó kocsijába felszálltam. A fekete-sárga színű lécekből összeütött széken menetiránynak háttal foglaltam helyet. Első megálló, közvetlenül a Váci útra való balra kikanyarodás előtt volt. A második az Élmunkás hídnál (Ferdinánd híd). Nem sokkal utána elvált a Váci úton és a Lehel utcán közlekedő villamosok útvonala. Az Élmunkás téren lévő templom jobb oldala mellett elhúzott a rákospalotai végállomás felé tartó járat, utána balra kanyarodva, a lengyel piacozók rendőrök elöli alkalmi menedékhelyévé vált templom háta mögé került, hogy egy éles jobb kanyar után megérkezzen a kétszer kétsávos bazaltköves Váci útra.

Mivel menetiránynak háttal ültem, kíváncsian figyeltem a pótkocsi nyitott hátsó peronján tartózkodó, egy helyben állva dülöngélve utazó piás férfit. Tapasztalatból tudtam, ahogy a motorkocsi a templom után a hajtűkanyarban élesen rákanyarodik a főútvonalra, mindegyik villamosvezető teljes sebességre kapcsol, aminek következtében, az egyenes szakaszra megérkező utolsó kocsi legvége nagyot ránt. Amit sejtettem, beigazolódott. A részeg koma óvatlan volt, és a nagyot dobó pót, őt egy előre fejes látványelem kíséretében kirepítette a főútvonal közepére. Nagy ívű repülése után hason fekve találta magát. Szerencséjére nem érkezett autó. A közeli megállóba még be sem érkezhetett a szerelvény, amikor az alkalmi légi bevetésen részt vett pilóta feltápászkodott és imbolyogva, a Lehel piac felé vette az irányt. Ott ihatott, egy pohárkával az egészségére , egy másikkal meg a szerencséjére.