32. SZEMTANÚ — nem
csak a hülyének van szerencséje (1978.)
A Kádár utcából
startoló ötvenötös villamos utolsó kocsijába felszálltam. A fekete-sárga színű
lécekből összeütött széken menetiránynak háttal foglaltam helyet. Első megálló,
közvetlenül a Váci útra való balra kikanyarodás előtt volt. A második az
Élmunkás hídnál (Ferdinánd híd). Nem sokkal utána elvált a Váci úton és a Lehel
utcán közlekedő villamosok útvonala. Az Élmunkás téren lévő templom jobb oldala
mellett elhúzott a rákospalotai végállomás felé tartó járat, utána balra kanyarodva,
a lengyel piacozók rendőrök elöli alkalmi
menedékhelyévé vált templom háta mögé került, hogy egy éles jobb kanyar után
megérkezzen a kétszer kétsávos bazaltköves Váci útra.
Mivel menetiránynak
háttal ültem, kíváncsian figyeltem a pótkocsi nyitott hátsó peronján
tartózkodó, egy helyben állva dülöngélve utazó piás
férfit. Tapasztalatból tudtam, ahogy a motorkocsi a templom után a
hajtűkanyarban élesen rákanyarodik a főútvonalra, mindegyik villamosvezető
teljes sebességre kapcsol, aminek következtében, az egyenes szakaszra megérkező
utolsó kocsi legvége nagyot ránt. Amit sejtettem, beigazolódott. A részeg koma
óvatlan volt, és a nagyot dobó pót, őt egy előre fejes látványelem kíséretében
kirepítette a főútvonal közepére. Nagy ívű repülése után hason fekve találta
magát. Szerencséjére nem érkezett autó. A közeli megállóba még be sem
érkezhetett a szerelvény, amikor az alkalmi légi bevetésen részt vett pilóta
feltápászkodott és imbolyogva, a Lehel piac felé vette az irányt. Ott ihatott,
egy pohárkával az egészségére , egy másikkal meg a
szerencséjére.