: SZÁZ SZÁL PIROS RÓZSA — fehér szegfű (1995)
Aki most egy szerelmi történet kibontakozására, vagy
beteljesülésére gondol, erősen fog csalódni. Közeledett az általánosból való
kiballagás napja. Ki-ki ujján számolgatta a hátra lévő napokat, vagy már
tervezte a számára kézzel fogható közelségbe került továbbtanulás lehetőségét.
De akadt közöttünk olyan diák is, aki tövig rágta körmét: vajon megbukik-e
oroszból? A nagy testvér nyelve szent cirkalom volt a szocialista tantervben,
de nem mindig eszik olyan forrón a kását. Az érintett fiúnak óriási kő esett le
a szívéről, amikor belepillantva a bizonyítványba, nem találkozott karóval. A
viszonylag jól kereső apuka, ezt 100 szál piros rózsával köszönte meg a
pedagógusnak.
22 évvel később folytatódott a sztori. Nem kis
nehézség árán, a felső tagozatos osztálytalálkozót sikerült megszerveznem.
Mivel ekkor már nem láttam, a többiektől tudom a következőt. Az előre lefoglalt
terembe belépett egy 50-60 év körüli férfi. Többen is érdeklődtek érkezése
felől. Mindegyikőjük álla leesett a meglepetéstől, amikor felfedte kilétét.
Ugye nem kell mondanom, hogy ki volt ő. Körbeültük az asztalokat és szép
sorjában mindenki mondott magáról valamit. Amikor rá került a sor, értesültünk
róla, hogy első gyereke halva született, és azóta nem
képes lemondani az italról.