Szárnyak nélkül

-- Bölönyi Györgynek --

Nekem nincs angyalszárnyam

és nem is volt olyan.

Nem jártam én, csak árnyban

s ma sem fényben suhan

a sokat próbált sorsom

kenetlen szekere,

nem fölfelé a parton,

hanem már lefele.

Hitem, meggyőződésem

szellemem szárnya volt;

kimondom, mert nem szégyen:

nem esett rája folt.

Nem színezte más festék,

csak a szívemből a vér

és mégis ím lenyesték,

jó hát a rossz szekér.

Kocogok így, szekéren

tovább, szárnytalanul,

a jutalmam se kérem;

az ember így tanul

ismerni a világot

és az embereket.

Aki sokat kiáltott,

az hamar berekedt.

Tűz mellett, zűrzavarban

én nem tákoltam sátort,

soha nem magasztaltam

se papot, se diktátort

Bálványt cifra szavakban

nem tömjéneztem térden;

mindig ember maradtam,

bár ez, tudom, nem érdem.

A szenvedőkhöz mindig

volt egy-két jó szavam;

nekik, kik a port hintik,

nem adtam meg magam.

Bolondul nem keringtem

fény körül pilleként,

- a lángolás se minden -

s kerültem én a fényt.

És most kemény gerincem

tört inkább, nem hajolt,

csak mi igaz szerintem,

szívem arról dalolt.

Szekér nem úri hintó

s nem harsány harsona

a halk szavú tilinkó,

de szólni van joga.

Nekem nincs angyalszárnyam

és nem is volt olyan;

csodát hiába vártam,

az élet elrohan.

Én már úgyis maholnap

végleg elhallgatok,

mégis nekem ragyognak

a fényes csillagok!

- Budapest, 1958. január 16.

P. S.

Mi legyen az öregekkel?

Tüzük be kell tán oltani?

E kérdést is talán egyszer

meg kellene majd oldani...

- 1958. január 16.