Vidám napot / szakadék...,

Fény az alagútban.

Minden bizonnyal akad közöttünk olyan koros ember, aki gyerekkorában nem ismerhette még pl. a rádiót sem. A múlt század első felében Rengetegen a petróleumlámpa fénye mellett vakoskodtak telente. Ők élhették át az emberiség technikai fejlődésének legintenzívebb időszakát. A robbanás szerű változást egy ideig lehetséges befogadni, ám az évek múlásával, a fejlődéssel való lépés tartás igénye, de az egyén ez irányú képessége is, erősen csökken. Egy idő után pedig fénysebességgel tágul a „technikai” szakadék. Szerencsés vagy nem szerencsés az, aki mindennek alanya lehetett?

Egy eladó telken lévő ház fotózásából érkeztünk vissza az Etele térre. A négyes metróhoz tartottunk a párommal. Már többször is utaztam rajta, de nem a szerelvény legelején vagy legvégén. Emiatt csak most kerültem képbe, hogy: a vagonból előre- és hátra felé is ki lehet látni. Ezúttal az első ajtónál lévő kapaszkodó-rúdnál álltunk meg a párommal. Mivel végállomástól végállomásig utaztunk,  megtapasztalhattuk, hogy a kisgyerektől az idősebb korosztályig bezárólag, sokan kikukucskáltak az elülső ablakon. A szerelvény első két lámpájától egy fénnyel teli alagutat láthattak. Akadhatott közöttük akár óvódás korú kölyök is: neki az önjáró metró az alap. De mi lesz nyolcvan év múlva?