Vidám napot / száguldó divat...,

Az én fiatalságom idején sem volt ez másként.

Februári tél, a hőmérséklet alig néhány fokkal a fagypont fölött. A melegen fűtött vasúti szerelvény lassan fékezett az egyik pilisi állomáson. Párommal örömmel szálltunk ki belőle, hogy a havas tájon elindulhassunk a főváros felé. Nem fáztunk,  mégis kiléptünk. Már túl jártunk az élelmiszerüzleten, amikor felfigyeltem a hátunk mögött tőlünk jobbra gördülő babakocsi műanyag kerekeinek hangjára. Elhúztunk a síri csendes temető mellett majd átkeltünk a forgalmas főútvonalon. A babakocsi kerekei továbbra is ugyanolyan távolságban zörögtek a hátunk mögött — amit megjegyeztem a páromnak. Ő menet közben hátra pillantott, és már mondta is: — egy tizenhat éves forma lány tolja a babáját. A fiatalasszonyon testhez simuló cicanadrág, felül pedig éppen, hogy csak a derekáig leérő vékonyka dzseki. Sietségének igazolható oka lehetett a fázós állapot. Ráadásul hamarosan utolért bennünket, és meg is előzött minket: 5,5 km/o sebességgel haladhattunk a párommal. — Talán forma 1-es versenyzőnek készíti fel a csemetéjét! — jegyeztem meg kissé ironikusan. De hamarosan rám köszönt a régmúlt egyik nagy kamasz kori emléke: télen az utcán legalább kékeslilára kellett fagynom ahhoz, hogy a rajtam lévő dzseki cipzárját felhúzzam magamon.