: SZABÁLYTALAN — a belőle fakadó élettapasztalat
(1968)
A 10 éves életkort alulról kaparásztuk az első
barátommal. Lett egy örök hajtós bringám 300 forintért, de alig néhány napig
tekerhettem. Történt, hogy a lakótelepen az úttesten a
180 fokos bal ívű kanyarba úgy hajtottam be, hogy az előttem haladó autót
balról előztem, eközben a másik szemből érkezett. Éppen a két járgány közé
ékelődtem, ezért nem csoda, hogy miután elmúlt a veszély, leszálltam róla, és
remegő lábakon hazatoltam. Nem én kértem a drótszamár eladását, hanem miután az
esetet elmeséltem a szüleimnek, másnap a kocsi tárolóban már csak a hűlt helyét
találtam.
Imi barátom is kapott egy bringát a szüleitől. Egyik
alkalommal felültem a hátsó csomagtartóra. A Dagály utcában a Váci út felé
karikáztunk, hol máshol? Megérkeztünk a főút közelébe, valamiért megbillent a
bicaj, reflexszerűen letettem a jobb talpamat. Eközben előre tekintettem, a
forgalmas főút felé.
A villamos síneken keresztben állva, egy kisteherautó
várakozott. A jármű hátulját láthattam. Az Árpád híd irányából jobbról egy
motoros érkezett. Arra lettem figyelmes, hogy felkiált a kétkerekű vezetője,
félkörívben felrepül a levegőbe, majd a járda szélében az úttestre vágódik.
Gyorsan odasiettünk a balesetet szenvedett emberhez, akit a hamarosan érkező
mentőautó nyílt combcsonttöréssel kórházba szállított. A teherautó eleje enyhén
belelógott a főút belső sávjába, annak első lökhárítójának ütközhetett a
figyelmetlen motoros.