Szabadon szárnyaló — renitens szemeteszsák

Visszatérve a fővárosra, folytassuk a sviháksággal. Az egyik élelmiszerboltban a 12 manat összegű számlából négynek nem volt fellelhető árualapja a kosárban. Reklamációnkon eleinte értetlenkedett a kasszás fiatalember, utána nagy sokára visszaadott 1 manatot, a végén kényszerből megtoldotta újabb hárommal. Elnézést nem kért tőlünk. Legcsúnyábban a szállásadó akart elbánni velünk. Bejelentkeztünk a hostelbe, kiegyenlítettük a számlát. Pár órával később, a Bookingnál nevünkben valahogyan lemondta a szállást a tulajdonos (ezt csak hazaérve tudtuk meg). A továbbiakban azzal jött, hogy a lefoglalt szobánál magasabb komfortfokozatú lakrészben tartózkodunk — ennek a kulcsát kaptuk meg a recepción. Megpróbálta az eredeti bérleti díj további háromszorosát bezsebelni tőlünk. Mindezt egyik alkalmazottja révén próbálta elérni. A bakui Magyar konzulátushoz fordultunk segítségért. Miután telefonon felvették a kapcsolatot a szállás tulajdonosával, már minden rendben volt. Visszatérve a hostelbe, imamalomként mantrázták, ne menjünk többet a konzulátusra. Nekünk Azerbajdzsánban egyedül ebben az egy esetben vált hasznunkra a diktatórikus államrend — a hatóságoktól erősen tartanak az azeriek. Egyébként több szállás kommentjében is olvasható, hogy a legkülönbözőbb trükkökkel megpróbálnak jogtalan anyagi előnyhöz jutni egyes tulajdonosok. A konzulátuson javasolták, hogy a további kellemetlenségek elkerülése érdekében, ha Európán kívül járunk, nem ajánlott hotelnél alacsonyabb kategóriájú szállást foglalni. Minden más utazáshoz kapcsolódó kérdésben is szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére. Volt még valami, amivel kevésbé szimpatizáltunk, de ez már a színes rovat.
Ciprushoz hasonlóan itt is kultusza van a macskáknak. Bankban, élelmiszerboltban úgy grasszálnak, mintha ügyfelek vagy netán potenciális vásárlók lennének. A belvárosi házak előtt tányérokban macskaeledel, ivóvíz. De mintha itt is fordítva ülnék meg a lovat a helyiek. Az egérkergetők többsége láthatóan beteg. Inkább ezen a téren lenne teendőjük az azerieknek.

Vajon hova kötelező magunktól elmenni, ahova mindig kissé félve lépünk be? Art múzeum. A látott festmények színvonala megüti az óvodások szintjét: az emberarc egyik felén két szem; jelentősen eltérő mellméretekkel nők; papírból kivágott torz fejű halak. Ezek egyedisége vastagon megüti a nullát, mert utazásaink során, a kortárs galériák többségében, ilyen alkotásokkal zsákszámra találkoztunk. Egyetlen egy félig-meddig sikerült műtárgyra leltünk, amelyet magamban azonnal továbbfejlesztettem, tehát a magam nem nevesített szintjére emeltem. Az egymásra felstócolt székek tetejében fej nélküli ember ült. Ez nekem így nem mondott semmit sem. A legalsó szék alá — a kortárs művész helyében — én odatettem volna a nyakról hiányzó fejet és a következő címet adtam volna a remeknek: alulról jövő gondolat. Másodlagos haszonnal is járt a szállástól messze lévő kulturális intézmény gyalogos felkeresése. Az utazási iroda buszútja után testközelből is megismerhettük a város távoli részét. A háromemeletes lakóház mögött huszonöt emeletes, mellette üvegpalota. Mindezek egymással szimbiózisban. A főutak mellett Széles járdák, rengeteg pad, ahova szívesen leülnek az emberek. Kéregetőktől, hajléktalan hordáktól nem kell tartani. De két házzal beljebb szakadt alak int Katinak, ne készítsen szociofotót róla. Az úttest és a járda találkozásánál, lombos fák a látóhatárig. Ez a zöld környezet az általunk megismert városrészekre mind igaz, mint ahogyan a hatalmas parkok is. Ne feledkezzünk meg a tíz-huszonöt emelet magas szalagházak rengetegéről se. Előttük, mellettük vagy éppen a közelükben, egyirányú négysávos úton robog a gépjárműforgalom vagy éppen áll a dugó miatt.
A búcsúzás jegyében az óváros peremén bolyongtunk a feleségemmel. Az előzőekben leírt városkép vett körbe minket. Jelképesen, egyszer, kétszer és még sokadszorra is sípjába fújt a rendőr hiába, mert fittyet sem vetett rá, a szél hátán szabadon szárnyaló renitens szemeteszsák.