187. SZABAD – ezzel a kérdéssel folytatódott (2004)

A rendszeressé váló túrázások során, az első éjszakai túra alkalmával, a Külső Bécsi úton lévő 18-as busz egyik megállójából harmadmagammal és a vakvezetővel keltünk útra. A Pilis-tetőt céloztuk meg félútnak. Onnan egy hátraarcot téve, vissza a kiindulópontig.

Mire az odafelé tartó úton ráfordultunk a csobánkai kemping felé vezető csapásra, ránk sötétedett. A zene és egy nagyobb társaság hangoskodása hatására egy-egy korsó sör reményében betértünk a kemping büféjébe.

– Épp, hogy lötyög valamennyi sör a hordó aljában – felelte a csapos hölgy –, de azt szívesen, ingyen odaadom maguknak.

A liter sört elharmadoltuk. Megköszöntük a szíves vendéglátást, és indultunk bele a csillagos éjszakába.

Két említésre méltó kaland következett gyors egymásutánban. Az útszéli fa magasából vijjogva szárnyra kapó ragadozó felverte a békebeli csendet. Tökéletesen lehetett hallani a szárnyak suhogását. Valamennyivel távolabb onnan, belesétáltunk egy, a környezettől legalább tizenöt Celsius fokkal melegebb termikbe, melynek megtapasztalása máig tartóan alapélmény. Előzetesen kitűzött célunkat éjjel kettőkor értük el. A magunkkal vitt fóliát leterítettük a hegytetőre, és jóízűen lakmároztunk. Mivel kimondottan hideg volt, hamarosan szedelőzködtünk.

Azóta többször is elhaladtam az egykori csobánkai kemping mellett. Mementónak néhány épületmaradvány csúfolkodott a pazar fekvésű területen, ahonnét páratlan rálátás nyílik a körülötte lévő tájra. Teltek-múltak az évek, 2017-et írtunk már. A megmaradt romokat intenzíven tovább bontották. Több teherautó és személygépkocsi várakozott a területen. Páromnak – talán nem első ízben – elmeséltem ama éjszakai túra idevonatkozó sztoriját. Nem megállva haladtunk tovább. Kora délután érkeztünk meg a Pilis-hegység legmagasabb pontjára – ahová az éjszakai túrán is igyekeztünk.

Két asztal várta a megpihenni vágyó vándorokat, egyikhez letelepedtünk. Az addig ott ücsörgő fiatalember és a vele lévő kisfiú hamarosan odébb álltak. Erős, viharos szél hűtötte a kedélyeket. Egy-egy szendvicset haraptunk Katival.

– Szabad leülni? – ezzel a kérdéssel szólított meg minket egy hölgy.

Immár hármasban ültük körbe az asztalt. A párom hamarosan elindult a közeli kilátóhoz. Megindult köztünk a beszélgetés. Hamarosan kiderült, hogy 2004-ben a csobánkai kempingben tőle kaptuk az utolsó liter ingyen sört. Mint elmondta, tizennégy évig dolgozott ott. A kemping fénykorában, évente – nyári vakáció idején – több ezer fővárosi kisiskolásnak nyújtott közkedvelt táborhelyet. Szeretett ott dolgozni, de egymásnak estek a résztulajdonosok. Romhalmaz maradt utánuk.