187. SZABAD — ezzel a kérdéssel folytatódott (2004.)

A rendszeressé váló túrázások során, az első éjszakai túra alkalmával, a Külső Bécsi úton lévő tizennyolcas busz egyik megállójából harmadmagammal és a vakvezetővel keltünk útra. A Pilis-tetőt céloztuk meg félútnak. Onnan egy hátraarcot téve, vissza a kiindulópontig.

Mire az odafelé tartó úton ráfordultunk a csobánkai kemping felé vezető csapásra, ránk sötétedett. A zene és egy nagyobb társaság hangoskodása miatt, egy-egy korsó sör reményében betértünk a kemping büféjébe. — Épp, hogy lötyög valamennyi sör a hordó aljában — felelte a csapos hölgy, de azt szívesen ingyen odaadom maguknak. A liter sört elharmadoltuk. Megköszöntük a szíves vendéglátást, és indultunk bele a csillagos éjszakába.

Két említésre méltó kaland következett gyors egymásutánban. Az útszéli fa magasából vijjogva szárnyra kapó ragadozó felverte a békebeli csendet. Tökéletesen lehetett hallani a szárnyak suhogását. Valamennyivel távolabb onnan, belesétáltunk egy, a környezettől legalább tizenöt Celsius fokkal melegebb termikbe, melynek megtapasztalása máig tartóan alapélmény. Előzetesen kitűzött célunkat éjjel kettőkor értük el. A magunkkal vitt fóliát leterítettük a hegytetőre, és jóízűen lakmároztunk. Mivel kimondottan hideg volt, hamarosan szedelőzködtünk.

Azóta többször is elhaladtam az egykori csobánkai kemping mellett. Mementónak néhány épületmaradvány csúfolkodott a Pazar fekvésű területen, ahonnét páratlan rálátás nyílik a körülötte lévő tájra. Teltek-múltak az évek, 2017-t írtunk már. A megmaradt romokat intenzíven tovább bontották. Több teherautó és személygépkocsi várakozott a területen. Páromnak — talán nem első ízben — elmeséltem ama éjszakai túra idevonatkozó sztoriját. Nem megállva haladtunk tovább. Kora délután érkeztünk meg a Pilis-hegység legmagasabb pontjára — ahova az éjszakai túrán is igyekeztünk.

Két asztal várta a megpihenni vágyó vándorokat, egyikhez letelepedtünk. Az addig ott pihenő fiatalember és a vele lévő kisfiú, hamarosan odébb álltak. Erős, viharos szél hűtötte a kedélyeket. Egy-egy szendvicset haraptunk Katival.

— Szabad leülni? — ezzel a kérdéssel szólított meg minket, a hölgy.

Immár hármasban ültük körbe az asztalt. A párom hamarosan elindult a közeli kilátóhoz. Megindult köztünk a beszélgetés. Hamarosan kiderült, hogy 2004-ben a csobánkai kempingben tőle kaptuk az utolsó liter ingyen sört. Mint elmondta, tizennégy évig dolgozott ott. A kemping fénykorában, évente — nyári vakáció idején — több ezer fővárosi kisiskolásnak nyújtott közkedvelt táborhelyet. Szeretett ott dolgozni, de egymásnak estek a résztulajdonosok., Romhalmaz maradt utánuk.