116. SUSZTER MARADJON A KAPTAFÁNÁL – fazonra igazítva (1972)

A Váci úton a gyárkémények még vastagon eregették a kormot. Vasalt élű szövetnadrágban járhattam felsőbe, mert egyik délután a szénfűtéses sulival szemben lévő ódon ház aljában lévő szabóságba szólt a menetlevél. Csilingelő harangocska jelezte érkezésemet. Nyikorgó falépcsőn bandukoltam fel a galériaszintre, ahol ketten csattogtatták az ollót. Többen is egybegyűltek körülöttük, beszélgettek. Illemtudó gyerekként tisztes távolból pislogtam – aközben egyre jobban megnyúlt a fülem.

Néha-néha belehallgattam a recsegve-ropogva szóló Szabad Európa rádió műsoraiba, de még ott sem hallhattam olyan első kézből származó hétpecsétes titkot, mint itt, az egyik szakitól:

– Az egyik szovjet atomhajtású tengeralattjáró egy amerikai hadgyakorlat kellős közepébe befészkelte magát, és az amcsik a ruszki hajót nem fedezték fel – tátva maradt a szám.

Közben intéződött az én dolgom is. Már vettem volna a nem létező kalapomat, amikor megkérdezte tőlem a fölhomályosító mesterember:

– Szeretnéd-e megtudni, kik a világ legnagyobb gazemberei?

Szemem erre akkorára kerekedett, mint egy légvédelmi reflektor átmérője. Hogyne szerettem volna élesen látni a feldobott témában.

– Menj haza, kapcsold be a televíziót, és nézd meg az esti híradót!

Megtettem, amit tanácsolt. Elámultam rajta – fazonra lettem igazítva.