116. SUSZTER MARADJON
A KAPTAFÁNÁL — fazonra igazítva (1972.)
A Váci úton a
gyárkémények még vastagon eregették a kormot. Vasalt élű szövetnadrágban
járhattam felsőbe, mert egyik délután, a szénfűtéses sulival szemben lévő ódon
ház aljában lévő szabóságba szólt a menetlevél. Csilingelő harangocska jelezte
érkezésemet. Nyikorgó falépcsőn bandukoltam fel a galériaszintre, ahol ketten
csattogtatták az ollót. Többen is egybegyűltek körülöttük, beszélgettek.
Illemtudó gyerekként tisztes távolból pislogtam — aközben egyre jobban megnyúlt
a fülem.
Néha-néha
belehallgattam a recsegve-ropogva szóló Szabad Európa rádió műsoraiba, de még
ott sem hallhattam olyan első kézből származó hétpecsétes titkot, mint itt, az
egyik szakitól:
— Az egyik szovjet
atomhajtású tengeralattjáró egy amerikai hadgyakorlat kellős közepébe
befészkelte magát, és az amcsik a ruszki hajót nem fedezték fel — tátva maradt
a szám.
Közben intéződött az
én dolgom is. Már vettem volna a nem létező kalapomat, amikor megkérdezte tőlem
a fölhomályosító mesterember:
- Szeretnéd-e
megtudni, hogy kik a világ legnagyobb gazemberei?
Szemem erre akkorára
kerekedett, mint egy légvédelmi reflektor átmérője. Hogyne szerettem volna
élesen látni a feldobott témában.
- Menj haza,
kapcsold be a televíziót és nézd meg az esti híradót!
Megtettem amire kért. Elámultam rajta — fazonra lettem
igazítva.