: SOLOHOV UTÁN — emberi sorsok (2009)
Első munkahelyén, pár hónap híján, 20 évet húzott le,
az édesanyám. Kedvére való volt munkaköre, szívesen járt be dolgozni. Egyik
kolléganőjének a férje nagyon vágyott gyermek után. A maga módján minden tőle
telhetőt megtett a nemes ügy érdekében. A feleség látszólag nagyon sajnálkozott
az eredménytelenségen, csak azt az egyet felejtette elmondani, hogy
folyamatosan fogamzásgátló tablettát szed.
Egy másik házaspár esete másként esett meg. Lángoló
szerelemmel voltak egymás iránt. Ugyanilyen hőfokkal szerettek volna közös
gyermeket. Ők sem jártak sikerrel. Egyikükben annyira erős volt a gyermek utáni
vágy, hogy emiatt fájva ugyan, de békésen elváltak. Az emberi kapcsolatot
továbbra is tartották. Idővel mindketten házasságra léptek. Mindkét családban
születtek gyerekek, de ők továbbra is egymást szerették, mint a kezdetekkor.
Hiába lettek meg az utódok, keserédes maradt az életük.
A fiatal lány, minden szempontból, a férfi ember ideáljának számított. Több mint szép volt. Formatervezett,
és a tanulmányok terén sem lehetett kifogás ellene. Fülig szerelmes lett a
hozzá illő korú fiatalemberbe. Ő is hasonló érzéseket táplált a lány iránt.
Alkalomadtán, az utcán futva rohantak egymás karjaiba. Okát nem tudom pontosan,
de vélhetően, a fiú mamájának ármánykodása miatt, a fiatalok között idővel
megromlott a kapcsolat. A perzselő szerelem következtében a teljes odaadással
kinyíló lány sebezhetővé vált, és kitörölhetetlen nyomot égetett bele a kudarc.
A későbbiekben néha-néha feltűnt mellette egy-egy udvarló, de a kapcsolatok
rendszerint kérészéletűnek bizonyultak. Évtizedek múltán is megmaradt szemigéző
külleme, de arcáról végérvényesen eltűnt az érzelem. Az utóbbi években
megváltozott minden. Egy nála jóval idősebb férfi kötött ki mellette. Ápolt,
jól öltözött, megnyerő, közvetlen stílusú. Igaz, 15 évvel idősebb nála, és több
mint nem szép. De nem az utóbb felsorolt ismérveken múlik, a harmonikus
kapcsolat.
Középiskolai osztály. Összedugták fejüket a fiúk, és a
móka kedvéért abban maradtak, hogy havonként váltogatva egymást, az osztály
legcsúnyább lányának fognak udvarolni. Elsőnek az a fiú tette a szépet, akibe a
szóban forgó lány reménytelenül szerelmes volt. A minden képzeletet felülmúló
lehetőség következtében a lány kivirult, egyre szebbé vált. Ez a váratlan
fordulat annyira meglepte az elképedt fiúkat, hogy az eltelt egy hónap után,
már komolyan versengtek a gyönyörűvé vált lány kegyeiért.
A vállalkozó apuka jócskán belekóstolt a
pénzcsinálásba. Emellett bőven maradt ideje a félrelépésre is. Tudhatott erről
a feleség, de a két közös gyermek meg a jólét, befogta a száját. Az ikerfiúk
egyike olyan életre való lett, mint a kedves apuka. A másik utód kissé
visszahúzódó, depressziós lett. A nyugdíj előtt álló papa a cég irányítását
előbb a rátermett fiúra szerette volna testálni, de ő nem kért belőle. Nem volt
más hátra, előtérbe került a háttérben lévő fiú. Bár hősiesen megpróbálkozott a
lehetetlennel, nem az ő világa volt. Ezért Apja őt keményen kiosztotta a
telefonban:
— nem érdemled meg az életet! — a ledorongolt fiú
depresszió elleni gyógyszert szedett, melyről mit sem tudott az apuka.
Ekként alakultak a továbbiak. Az életre való fiú nem
nősült meg, gyermeke sem lett, és vélhetően, nem csóróként tengeti az életét.
Szüleivel ugyan tartotta a kapcsolatot, de erős érzelmi szálak nem kötötték
egymáshoz őket. A szerényebb képességű fiún erősen megakadt a nők szeme.
Hogy-hogy nem, de beleszeretett egy hétköznapi házaspár egyszerű lányába.
Amikor látványos autójával megérkezett a lakótelepre, a szülők felhívták a
figyelmét, hogy itt nem egy nő lakik, hanem a lányuk. Amennyiben fehérnépre van
szüksége cicázásra, máris kifordulhat az ajtón. A fiú hamarosan megkérte szíve
választottjának a kezét. A szülőkben, és a menyasszonyban is, olyan emberekre
talált, akik szeretetben és békességben éltek egymással. A szülők befogadták. A
házasságkötésre a vőlegény nem hívta meg, sem a szüleit, sem az ikertestvérét.
Megszületett a baba, de az újdonsült apuka édesanyja, édesapja és az
ikertestvére, nem csengethettek be hozzájuk. Megtalálta a végleges helyét.