Vidám napot / Solohov után...,

Emberi sorsok.

Amennyiben egy Földön kívüli értelmes élőlény az emberi létről átfogó képet szeretne kapni, én Solohov Csendes Don című kötetét ajánlanám neki elolvasásra. Mindjárt hozzá is teszem, az utolsó százötven oldal nálam valamiért hibádzik: közismert a mű valódi szerzőjének neve körüli vita. Ám senki nem kételkedik az „Emberi sorsok” c. kötet szerzőjének kilétében. Aki olvasta a szóban forgó művet, tudhatja az érték mértékét.

Édesanyám első munkahelyén pár hónap híján húsz évet húzott le. Kedvére való volt a feladata, szívesen járt be dolgozni. Egyik kolléganőjének a férje nagyon vágyott gyermek után. A maga módján minden tőle telhetőt megtett a nemes ügy érdekében. A feleség látszólag nagyon sajnálkozott az eredménytelenségen, csak azt az egyet felejtette elmondani a férjének, hogy folyamatosan fogamzásgátló tablettát szed.

Egy másik házaspár esete másként esett meg. Lángoló szerelemmel voltak egymás iránt. Ugyanilyen hőfokkal szerettek volna közös gyermeket. Ők sem jártak sikerrel. Egyikükben annyira erős volt a gyermek utáni olthatatlan vágy, hogy emiatt fájva ugyan, de békésen elváltak egymástól: az emberi kapcsolatot továbbra is tartották egymással. Idővel mind a ketten házasságra léptek. Mindkét családban születtek gyerekek, de ők továbbra is csak egymást szerették, mint a kezdetekkor. Hiába lettek meg az utódok, keserédes maradt az életük.

A fiatal lány minden tekintetben a férfi ember álom ideáljának számítódott. Több mint szép volt, tökéletes formatervezett és iskola híján sem lehetett panasz rá. Fülig szerelmes lett egy hozzá illő korú fiatalemberbe: ő is hasonló érzéseket táplált iránta. Alkalom adtán az utcán futva rohantak egymás karjaiba. Okát nem tudom pontosan, de vélhetően a fiú mamájának hathatós közreműködése miatt, idővel a fiatalok között megromolhatott a kapcsolat. A lángoló szerelem miatt a kinyílt lány könnyen sebezhetővé vált, és soha nem begyógyuló mély sebet égetett bele a nemtelen támadás. Időnként fel-feltűnt mellette egy-egy férfi ember, de egyikükkel sem alakult ki tartósabb kapcsolata. Évtizedek múltán is megmaradt szemigéző külleme, de arcáról végérvényesen eltűnt az érzelem.

Középiskolai osztály. A móka kedvéért a fiúk összedugták a fejüket és abban maradtak egymással, hogy havonként váltva egymást, az osztály legcsúnyább lányának el kezdenek udvarolni. Elsőnek az a fiú tette a szépet, akibe a szóban forgó lány reménytelenül szerelmes volt. A minden képzeletet felülmúló lehetőség kapcsán a lány kivirult, és egyre szebbé vált. Ez a váratlan fordulat annyira meglepte az elképedt fiúkat, hogy az eltelt egy hónap után már ténylegesen versenyeztek egymással a gyönyörűvé vált osztálytárs kegyeiért.

A vállalkozó apuka jócskán belekóstolt a pénzcsinálásba: emellett bőven maradt ideje a félrelépésekre is. Tudhatott erről a felesége, de a két közös gyermek, meg a jólét, befogta a száját. Az ikerfiúk egyike olyan életre való lett, mint a kedves apuka. A másik fiú viszont kissé visszahúzódó, és depressziós vonásokat viselt magán. A nyugdíjas kor előtt álló papa a cég irányítását előbb a rátermett fiúra szerette volna átruházni, de ő nem kért belőle. Nem volt más hátra, előtérbe került a kevésbé orientált fiú. Bár hősiesen megpróbálkozott a lehetetlennel, de az nem az ő világa volt. Apja pedig keményen kiosztotta ezért: — Nem érdemled meg az életet! — mondta neki a telefonba. A fiú depresszió elleni gyógyszert szedett ekkoriban, amiről mit sem tudott az apuka. Az életre való fiú nem nősült meg, gyermeke sem lett, és vélhetőleg nem csóróként tengette az életét. Szüleivel tartotta a kapcsolatot, de vélhetőleg erős érzelmi szálak nem kötötték őket egymáshoz. A szerényebb képességű fiú jó svádájúnak számítódott. Hogy-hogy nem, de beleszeretett egy hétköznapi házaspár egyszerű lányába. Amikor a lakótelepre megérkezett látványos autójával, a szülők felhívták a figyelmét arra, hogy itt nem egy nő lakik velük, hanem a lányuk. Amennyiben fehérnépre van szüksége cicázásra, máris sarkon fordulhat. A fiú hamarosan megkérte a lány kezét: a szülőkben és a lányban is olyan emberekre talált, akik szeretetben és békességben éltek egymással. A szülők befogadták a fiút, a későbbi vejüket. A házasságra a fiú nem hívta meg, sem a szüleit, sem az ikertestvérét. Megszületett a baba, de az édesanyja, az édesapja és az ikertestvére is, nem csengethettek be hozzájuk: ő megtalálta a végleges helyét.