Senki ne adjon pénzt — pálcatánc
Irány a távoli Szahara. A cédrusligetek után szerencsére
útba esik a Középső-Atlasz alpesi jellegű tája. Az
Más téma. Marokkó is egyre jobban megérzi a csapadékhiányt. Ahol lehetőség adódik, víztározót alakítanak ki. Sokba kerül. Nem olcsó mulatság a fenntartásuk sem. Dombok és hegyek között duzzasztanak. Tavaszkezdetén a Ziz völgyi víztározó telítettsége csupán 30 százalék. A vízgazdálkodás eredményességét útközben leellenőrizhettük. Kiterjedt pálmaliget tanúskodott az éltető víz jelenlétéről. Essen szó az elektromos áramtermelésről is. Évekkel ezelőtt gigászi méretű napelemparkok fejlesztése mellett tette le voksát a kormány. A beruházásnak már régóta el kellett volna készülnie, de a korrupció a világ bármelyik pontján tetten érhető. Az érintett minisztert letartóztatták. Ügyében a bíróság nem hirdetett jogerős ítéletet még. A bársonyszékben hölgy követte.
Istenháta mögötti országrészben koptattuk a kilométereket. Lapos tetejű, színtelen vályogházak a lakhatás csúcsfoka. Rácsos ablakocskák. A nyílászárók mindenütt zárva. Közeledünk a szálláshoz. Pálmaliget mellett húzza be a féket a sofőr. Ha időnk engedné, nagyjából nyolcszázezer szálat számolhatnánk össze belőle. Gombabetegség támadta meg a fákat, mely ellen tehetetlen az ember. Alattuk ültetett mezőgazdasági növénytársítások, melyek hozzájárulnak az ország élelmiszer ellátásának biztosításához. Több kilométer hosszan megfigyelhető, milyen kárt tett a fákban egy kivédhetetlen tűzvész. A termékeny földterületek magánkézben összpontosulnak, sok résztulajdonossal.
A Szahara szélében lévő Erfudba megérkezve negyedóra maradt a szállás elfoglalására, és már szállhattunk is be a terepjáróba. Eleinte köves sivatag, majd feltűntek a dűnék. Körutunk legdélebbre eső pontján tartózkodtunk. Keletre 40 kilométerre Algéria. A csoportból négyen a mellső lábán térdelő dromedárokra ültek. Mi a többiekkel gyalogosan keltünk útra. Pár száz méter a süppedő sárgásfehér szemcsék tetején, majd fel az egyik dombra. Kényelmesen helyet foglaltunk a hátsónkon. Vártuk a naplementét. Izgalomra adott okot a felhős idő, de mivel folyamatosan lengedezett a szél, kétesélyes volt a végső kimenetel. Arcunkba kaptuk a homokot. Gyakran tűnt fel szkarabeuszbogár. Ha maroknyi homokot szórtam rá, pillanatokon belül kiásta magát alóla. A sivatagban róka, kígyó és rágcsálók is előfordulnak. A közeli magaslatot törökök szállták meg. A vállalkozó kedvű fiatalokat a berberek lepedőre ültették, és leszánkáztatták őket a dombról. Az egyik lány sehogyan nem bírt visszakapaszkodni, minduntalan lecsúszott. Belefáradva a hasztalan erőlködésbe, leült a homokba, és kisgyermekként hisztizett. Végül a mi dombunkra segítették fel a helyiek. Felgyorsult a naplemente. A felhők a turisták pártját fogva tovalibbentek. Kattogtak a képrögzítők. A horizont alá bukó napot csillagos éjszaka váltotta.
Még valamit a szállásról. A róla előzetesen megosztott fotókon álomszép mediterrán környezet, medencékkel, fás környezetben szétszórt pavilonokkal. Szinte elcsöppen az ember nyála. Kora tavasszal a medence vize kiábrándító. A bungalók külsőre tetszetősek ugyan, de belülről leromlott állapotúak.
Március elején a Szahara szélében 8 óra előtt pirkad. A
nappali csillag vörösre festette a házfalakat meg amit
lehetett még. Varázslatos szépsége ámulatba ejtett mindenkit. A hotel közelében
lévő fosszília-feldolgozóüzemben négyszázmillió éves kőlenyomatokat políroztak.
Néhányuknak ujjbeggyel utánanéztem. Majd hittem, amit mondtak. Ismét egész
napos utazás következett. Szerencsére nem csak a buszablakon át nyílt rálátás a
környezetre. A horizontig tartó határban kiterjedt földalatti
vízvezetékrendszer bejárata előtt csoportosultunk. Lejáratát saját zsebből
építette ki a tulajdonos. Ez az elképesztő szellemi és technológiai bravúr
keletről származik, mégpedig Perzsiából. A XII. században épült ki. A föld
felett kisebb, lábbal hajtható, palást nélküli henger alakú taposó.
Segítségével a földalatti vízfolyásból a zsinór felcsévélésével, edénnyel víz
vagy üledék felszínre hozható. A föld síkjától az alagút alja hat méterre –
megszámoltam a mélybe levezető lépcsőfokokat, egyik magasságát megmértem
arasszal és szoroztam. A mennyezetbe fejemet nem vertem be, tehát nem
vakondjárat. Igen, alagút, mert egy ilyen járat akár
A Todra-szoros következett, mely lenyűgöző természeti
szépség. Ám a függőlegesen
Ebédelés céljából hamarosan megálltunk. A társaság zöme a falu vendéglőjébe tartott. Ezalatt a feleségemmel szétnéztünk a településen, betérve a mellékutcákba is. A vízfolyásos hasadékból pálmafák dugták ki a koronájukat – a tágabb környezet kősivatag. Az élelmiszerüzletben kétszer annyit kértek a lepényért, mint a nagyvárosban. Bármerre jártunk, rajzottak körülöttünk az iskoláskorú gyerekek. Legtöbbjük előre köszönt. Míg a főutcán a köznép számára épültek az emeletes házak, addig a hátsó fronton alacsony és dísztelen sárházak. Az ajtókon lakat. Visszatérve a buszhoz kiderült, egy tíz év körüli kölyöknek a csoportból valaki pénzt adott. A jármű mellett kezében pálcával várakozó nagy kamasz észrevette, és a jóval fiatalabb gyerek után eredt. Amit lehetett, elvett tőle, és a kezében lévő pálcával ütötte, ahol érte. Téma lett belőle.
Tinerhirbe érkeztünk. Szőnyegmanufaktúra és kereskedés a program. Berber asszonyokat foglalkoztat a főnök, akik hétfő lévén, a piacon szerzik be a természetes eredetű alapanyagokat. Kézi szövésű portéka kerül ki a kezük alól. Nem mennék bele a szőnyegfonás ecsetelésébe. A következő észrevétel idevaló. Marokkóban kiemelt szerepe van a mentateának. A házigazda a vendégét ezzel szokta kínálni. Visszautasítása illetlenség. Mennyei ital ide vagy oda, nekünk nem jött be.
Ouarzazateban, az egykori karavánok állomáshelyén ébredtünk. A szállodából való távozás követően olyan városrésszel ismerkedtünk, melyet folyamatosan karban tartanak, mint a múlt élő mementóját. Ez egy kasbah. A házak építőanyaga az agyag, ősellensége a víz. Ritka a jelentősebb égi áldás errefelé, de érkezésünk előtt pár héttel valósággal leszakadt az ég. A fedetlen vagy leromlott állapotú tetőzetű házakban jelentős kárt okozott az özönvíz. Eladó ingatlanra találtunk. Sajnos, nem volt kitéve árcédula. Betértünk az ötszáz esztendős zsinagógába. Jelenleg részben régiség bolt. A Medinából elköltözött berber zsidóság hátrahagyott tárgyai az árualapok. Belülről apró és szűk terek a vele járó szaggal, mely az orromat nem facsarta. Az emeleti részt kihagytam, mert nem volt kedvemre a lehetetlenül keskeny és alacsony belmagasságú feljáró. A földszinten a többiekre várakozva, kezemmel véletlenszerűen rátaláltam a zsinagógában egykor rendszeresített fémperselyre, mely ajándéknak megmarad az emlékezetemben.
Mindenhol nagy úr a pénz. Vajon milyen körülmények között élhetett itt a kegyúr? Taouirt erőd, amely betöltötte a vár funkcióját is. Mögötte a kiszolgálószemélyzet két méterszer háromméteres vályogsora. Feleségeivel és ágyasaival nem kellett szorongania. Élhetett, mint Marci Hevesen. A várfalba olyan furfangosan kigondolt szellőzőréseket építettek, hogy az erődítmény falán át azon belülre nem kerülhetett homok. Másnál máskor nem forgott ennyire olajozottan az észkerék. A város teljhatalmú ura önös számításból elárulta a meggyengült királyt, de idővel újra megerősödött az uralkodó, és egy fej máris elvált a nyaktól. Az árván maradt főúri gyerekek koldusbotra jutottak, de bölcs volt a király. Egyiküket idővel felemelte, és később megtette nagykövetnek Párizsba. Akár filmtéma is lehetne. Az országút túloldalán filmstúdió ráccsal lezárt kapuja. Oldalfalának támasztva hatalmas, műanyagból öntött múmiadekoráció. Ránéztünk a jegyárakra, a csoportos belépőt nem sokalltuk.