Vidám napot / sehogyan nem értettem...,

Miért kellett egy egész utcányi területet megkerülni?

A szemüveges fiú felső tagozatos osztálytársam volt. Az igazi Angyalföldön róttuk a flasztert kettesben — a Váci út és a Lehel utca között. Hamar árván maradt, édesanyjával egy magas kőkerítés rejtette aprócska udvarú házikóban laktak. Mindenkivel barátságosan viselkedett, az iskolában nem volt rá panasz: bár igazi barátságba nem keveredtünk egymással, kedveltem őt.

Szóval ott tartottam az imént, hogy kettesben koptattuk a gyárkéményektől füstkarika illatú Angyalföld amúgy is viseltes járdáját. Emlékezetem szerint hozzájuk tarthattunk. Az utolsó keresztutca után járhattunk már, amikor, se szó, se beszéd, sarkon fordult a haver. — Hát nem arra laktok? — és a házuk irányába mutattam. — De, igen! — felelte határozottan. — Akkor miért nem arra megyünk tovább? — tudakoltam. — Mert az utcán átszaladt egy fekete macska előttünk! Majd határozottan hozzáfűzte: — Megkerüljük a tömböt!

Majdnem leesett az állam a meglepettségtől:. egy nyamvadt fekete macska miatt ekkora varga betűt csinálni?— Te ezt komolyan gondolod? — mert az egész nevetséges volt a számomra. — Igen, babonás vagyok! Rövid gondolkodás után: — Egy másik színű macska miatt is kerülnél? — buggyant ki belőlem. A nemleges válasz az addigiaknál is nagyobb kavart okozott a fejemben.

Könnyen meglehet, hogy addig fogalmam nem volt róla, hogy mi is az a babona. Az osztálytárs masszív fizikumú kamasz, és mégis: erősebb lenne nála egy bolhás macska? Nem volt mit tennem, én is sarkon fordultam, és kényszeredetten követtem őt, a környéknéző fakultatív kiránduláson — útközben pedig osztottam és szoroztam magamban: ő erősebb nálam, én meg erősebb vagyok akár egy tucatnyi bármilyen színű macskánál is.