43. SEFTELÉS FÉNYÉBEN – hozadék (1992)

Látásvesztésem utáni első kapcsolatom története:

– Fölöslegessé vált a fekete-fehér, nagyképernyős televíziónk: el kellene passzolni!

Elraktároztam a fejemben a barát kérését, pár nappal később felhívtam egy hölgyet, akit jól ismertem, amíg Zuglóban laktam, ám azóta egyszer sem beszéltem vele. A készülék hosszasan csengett, majd örömmel üdvözöltük egymást és rákezdtünk a „no, és veled mi van?” szópartira. Félóra elteltével a fölöslegessé vált tévét is sikerült szóba hoznom.

– Hát arra nincs szükségem – jött rövid szünet után a válasz, az eredménytelenül megakasztott szózuhatag pedig folytatódott. A vége az lett, hogy elhívtam magamhoz lakásnézőbe és a beszélgetés folytatására.

A hőn várt találkozás éppen a névnapomra esett. Gyönyörű, napfényes nyári nap kora délutánja volt. Régi barátokként üdvözöltük egymást. Kedélyesen tereferéltünk múltról és jelenről. A legapróbb részletekig be kellett számolnom párkereső próbálkozásaimról. Tetszett neki a módi, nagyokat nevetett rajta. Élveztem a váratlan sikert, már-már megállíthatatlanul dőlt belőlem a humor. Enni- és innivaló is került elénk, a pincér szerepét magamra osztottam. Önfeledten kacarásztunk, mintha gyermekkorunk óta pajtások lennénk. Minden átmenet nélkül bedobta, hogy valamelyik hétvégén leruccanhatnánk egy napra a Balatonhoz.

Arra a kérdésre, hogy mit jelentett nekem több mint két év után friss levegőhöz jutni, csak annyit felelhetek: mindent! Ráadásul egy kedves, velem a legtermészetesebb módon viselkedő nővel tarthattam a magyar tengerre. Kézen fogva sétáltunk a vasútállomástól a partra. Bár a nap tündökölt az égen, de az erős széltől hűvös volt a levegő. Elsétáltunk a hajóállomásig. Tihanyba váltottunk jegyet, és rajtunk kívül tán csak a személyzet tartózkodott a motoroson. Úgy gondolom, mindkettőnkben bujkált némi izgatottság. A hajó kifutott a móló védelme mögül, a hullámok játszi könnyedséggel kapták a hátukra. A zárt utastérből felmentünk a fedélzetre. A szél arcunkba vágta a hajó oldalának csapódó hullámok ezerfelé spriccelő permetét. Hölgyismerősöm két kézzel kapaszkodott a hajó korlátjába. Szorosan mögé álltam, széleset fogva én is megmarkoltam a rudazatot. Szavakra nem volt szükség – továbbra is semleges témákról beszélgettünk.

Tihanyban még nem jártam: nevetgélve másztunk fel a hegyre. Elsétáltunk a közel ezeréves apátságig. Rövid időre bementünk a templomba, de az üde levegőn mégiscsak jobban éreztük magunkat. A szél alábbhagyott, az időjárás egyre inkább emlékeztetett a nyárra. Lementünk a tóhoz, ahol locsogva nyaldosták a hullámok a kövezett partoldalt. Közelünkben hattyúk úsztak el, és mi andalogva ballagtunk a kikötő felé. Kezünk lágyan simult egymáséba. Mindez olyan természetesnek, magától értetődőnek tűnt, mintha az elmúlt két-három évet ebben a kívánatos létformában éltem volna végig.

A déli part felé induló hajó legfelső szintjén, a teraszon foglaltunk helyet. A nap égetően sütött, a tó felett lágy szellő keringett. Félmeztelenre vetkőzve élveztem a már-már elfeledett gyönyörű természetet. Ujjaink pajkosan játszadoztak egymással. Ott, a felhőtlen kék ég alatt ismét úgy éreztem magam, mint egykor a szász-svájci idill oly rég átélt óráiban.

Pár nappal később ismét találkoztunk, újra nálam. Egymás mellé ültünk a kanapén, kezeink önálló életet élve kacérkodtak egymással, majd gyengéden átöleltem a vállát, magamhoz vontam, és mélyen belecsókoltam a nyakába. Ahogy a blúza gombjaihoz értem, egy karcsú kéz finoman eltolta a kezem. Belenyugvással vettem tudomásul az elhárító mozdulatot. Pár perc múlva szó nélkül felállt mellőlem, arrébb ment és leült a fotelba. Némileg elmerenghettem, mert csak akkor eszméltem, amikor már előttem állt. Önkéntelenül is a csípőjéhez nyúltam: egy szál bugyiban várakozott előttem.

Úsztunk a boldogságban – és pár nap múlva a közeli strand medencéjében is. Látásvesztésem óta először voltam ilyen helyen. Felelevenedtek a gyermekkori emlékek, a való mégis szebb volt náluk. Úszkálás után barátnőm kifeküdt a medence partjára napozni, én meg leálltam: hadd lássam, meddig ér a víz? Elúsztam a medence távoli végébe, pár percet napozgattam, majd hanyatt feküdtem a vízen, és úgy indultam visszafelé. Egyszer csak nekikoppant a fejem a medence oldalának. A lábamat már le tudtam tenni, épp a mellemig ért a víz. Óvatosan kinyúltam a partra, találtam ott egy formás női combot, erotikusan végigsimítottam. Barátnőm ijedten talpra pattant, majd elnevette magát.

– Honnan tudtad, hogy én vagyok az?

– Egy olyan csodálatos nő, mint te, mágnesként vonz magához! – feleltem sanda mosollyal.