43. SEFTELÉS
FÉNYÉBEN — hozadék (1992.)
Látásvesztésem utáni
első kapcsolatom története:
— Fölöslegessé vált
a fekete-fehér, nagyképernyős televíziónk: el kellene passzolni!
Elraktároztam a
fejemben a barát kérését, pár nappal később felhívtam egy hölgyet, akit jól ismertem amíg Zuglóban laktam, ám azóta egyszer sem
beszéltem vele. A készülék hosszasan csengett, majd örömmel üdvözöltük egymást
és rákezdtünk a “no, és veled mi van?” szópartira.
Félóra elteltével a fölöslegessé vált tévét is sikerült szóba hoznom.
— Hát arra nincs
szükségem — jött rövid szünet után a válasz, az eredménytelenül megakasztott
szózuhatag pedig folytatódott. A vége az lett, hogy elhívtam magamhoz
lakásnézőbe és a beszélgetés folytatására.
A hőn várt
találkozás éppen a névnapomra esett. Gyönyörű, napfényes nyári nap kora
délutánja volt. Régi barátokként üdvözöltük egymást. Kedélyesen tereferéltünk
múltról és jelenről. A legapróbb részletekig be kellett számolnom párkereső
próbálkozásaimról. Tetszett neki a módi, nagyokat nevetett rajta. Élveztem a
váratlan sikert, már-már megállíthatatlanul dőlt belőlem a humor. Enni- és
innivaló is került elénk, a pincér szerepét magamra osztottam. Önfeledten
kacarásztunk, mintha gyermekkorunk óta pajtások lennénk. Minden átmenet nélkül
bedobta, hogy valamelyik hétvégén leruccanhatnánk egy napra a Balatonhoz.
Arra a kérdésre,
hogy mit jelentett nekem több mint két év után friss levegőhöz jutni, csak
annyit felelhetek: mindent! Ráadásul egy kedves, velem a legtermészetesebb
módon viselkedő nővel tarthattam a magyar tengerre. Kézen fogva sétáltunk a
vasútállomástól a partra. Bár a nap tündökölt az égen, de az erős széltől hűvös
volt a levegő. Elsétáltunk a hajóállomásig. Tihanyba váltottunk jegyet, és
rajtunk kívül tán csak a személyzet tartózkodott a motoroson. Úgy gondolom,
mindkettőnkben bujkált némi izgatottság. A hajó kifutott a móló védelme mögül,
a hullámok játszi könnyedséggel kapták a hátukra. A zárt utastérből felmentünk
a fedélzetre. A szél arcunkba vágta a hajó oldalának csapódó hullámok ezerfelé
spriccelő permetét. Hölgyismerősöm két kézzel kapaszkodott a hajó korlátjába.
Szorosan mögé álltam, széleset fogva én is megmarkoltam a rudazatot. Szavakra
nem volt szükség — továbbra is semleges témákról beszélgettünk.
Tihanyban még nem
jártam: nevetgélve másztunk fel a hegyre. Elsétáltunk a közel ezeréves
apátságig. Rövid időre bementünk a templomba, de az üde levegőn mégiscsak
jobban éreztük magunkat. A szél alábbhagyott, az időjárás egyre inkább
emlékeztetett a nyárra. Lementünk a tóhoz, ahol locsogva nyaldosták a hullámok
a kövezett partoldalt. Közelünkben hattyúk úsztak el, és mi andalogva
ballagtunk a kikötő felé. Kezünk lágyan simult egymáséba. Mindez olyan
természetesnek, magától értetődőnek tűnt, mintha az elmúlt két-három évet ebben
a kívánatos létformában éltem volna végig.
A déli part felé
induló hajó legfelső szintjén, a teraszon foglaltunk helyet. A nap égetően
sütött, a tó felett lágy szellő keringett. Félmeztelenre vetkőzve élveztem a
már-már elfeledett gyönyörű természetet. Ujjaink pajkosan játszadoztak
egymással. Ott, a felhőtlen kék ég alatt ismét úgy éreztem magam, mint egykor a
szász-svájci idill oly rég átélt óráiban.
Pár nappal később
ismét találkoztunk, újra nálam. Egymás mellé ültünk a kanapén, kezeink önálló
életet élve kacérkodtak egymással, majd gyengéden átöleltem a vállát, magamhoz
vontam, és mélyen belecsókoltam a nyakába. Ahogy a blúz gombjaihoz kezdtem, egy
karcsú kéz finoman eltolta a kezem. Belenyugvással vettem tudomásul az elhárító
mozdulatot. Pár perc múlva szó nélkül felállt mellőlem, arrébb ment és leült a
fotelba. Némileg elmerenghettem, mert csak akkor eszméltem, amikor már előttem
állt. Önkéntelenül is a csípőjéhez nyúltam: egy szál bugyiban várakozott
előttem.
Úsztunk a
boldogságban — és pár nap múlva a közeli strand medencéjében is. Látásvesztésem
óta először voltam ilyen helyen. Felelevenedtek a gyermekkori emlékek, a való
mégis szebb volt náluk. Úszkálás után barátnőm kifeküdt a medence partjára
napozni, én meg leálltam: hadd lássam, meddig ér a víz? Elúsztam a medence
távoli végébe, pár percet napozgattam, majd hanyatt feküdtem a vízen, és úgy
indultam visszafelé. Egyszer csak nekikoppant a fejem a medence oldalának. A
lábamat már le tudtam tenni, épp a mellemig ért a víz. Óvatosan kinyúltam a
partra, találtam ott egy formás női combot, erotikusan végigsimítottam.
Barátnőm ijedten talpra pattant, majd elnevette magát.
— Honnan tudtad,
hogy én vagyok az?
— Egy olyan
csodálatos nő, mint te, mágnesként vonz magához! — feleltem sanda mosollyal.