Vidám napot / Római-part...,
Amely kissé kiesik a fővárosiak látóköréből.

Nyaranta néhány alkalommal egy kisebb társasággal táncolás céljából ellátogatunk ide. Autóforgalomtól mentes, a levegő tisztának mondható, a pár méterre lévő Duna és az innenső parttal szemben lévő sziget zöldje pedig a természetbe röpít vissza minket. Enni, inni, sétálni, de egy-két helyen még táncolni is lehet, élőzenére. Ezúttal is ezt tettük.

A trió vezetője egy a hetvenes években működő neves hazai formáció, a Mikrolied vokál egyik tagja volt. Április hónapban a Szimpla Lemming tehetségkutatóján zsűri tagként figyelhettem meg a rajta fellépő zenekarok teljesítményét: szóban és írásban is összegeztem véleményemet róluk. Így némi előképzettséggel a hátam mögött vettem részt a szombati táncos programon, magánemberként. A hallott zenéről nem kívánok véleményt mondani, de a konferansziéról pár gondolatot megosztanék veletek.

Az még hagyján lenne — de nem az — hogy a fiatal zenészeknél gyakran elmarad a szóbeliség vagy helyette, egy összecsapott kavart hallhatunk tőlük, de úgy gondolnám, az életkor rohanásával idővel kéne valamennyi muníciónak összegyűlnie az emberben. A nyugdíjas korú zenekarvezető olyannyira silány vagy mondjuk úgy, gyermeteg szöveggel nevesítette önmagát, mint amilyennel még egy dedós — ded óvó (óvoda) — sem rukkolna elő. Belegondolt-e valaha az est leszállta után is szalmakalap alatt szunnyadó szürkeállomány, hogy ezt az ürességet a fenekén tojáshéjat nem hordó közönség a maga részére lenézésnek is értékelheti? Vajon minek betudható ez a nagyfokú igénytelenség a részéről: ezt tanulta meg negyven évvel ezelőtt, emberileg nem fejlődött azóta vagy ezt tényleg helyénvalónak tartja? Amikor a Szimplában befejeződött egy-egy koncert — ha úgy adódott — véleményemet megosztottam a zenekarvezetőkkel: azt soroltam mindegyikőjüknek, amit ténylegesen gondoltam a produkció egészéről, szépítés vagy kozmetikázás nélkül, de ügyeltem a kiegyensúlyozott kritika meglétére. Több esetben is megkaptam válasznak: ilyenről nekünk senki nem szokott beszélni, de igazad van, milyen jó, hogy felhívtad rá a figyelmünket — és ehhez hasonlók is elhangoztak visszájára. Még a buli vége előtt eljöttünk az ominózus szórakozóhelyről.

Az Újpesti vasúti híd irányába hazafelé tartva, nem tudhatták a zümmögve támadó nőstényszúnyogok, hogy ezt a pár sort nem a „csípkelődés” okán fogom megírni...