169. RIBILLIÓ – kétkedés (1999)

A Hold a Napot szinte teljesen el fogja takarni! – ömlött ránk a hír. A háziállatokra százegy szemmel kell odafigyelni, mert a ritka égi jelenség erősen megzavarhatja viselkedésüket – harsogta második szólamnak a média. Fejcsóválva hallgattam ezt a világvégének lefestett dél körüli közeljövőt. Erősen kavargott bennem a gondolat. Legjobb lesz utánajárni.

Elérkezett a beharangozott nap. Késő délelőtt magamhoz hívtam a vakvezetőt, feladtam rá a hámot. Megörült a szokatlan időpontban megejtendő sétának. Kiléptünk a kapun. A nem látás okán teljes sötétség fogadott az utcán, de tisztában voltam vele, a valóságban legfeljebb erős szürkület lehet. A bal szemem sarkából (füllel) éberen figyeltem a kutyát: vajon ijedtében mikor fog a nyakamba ugrani? Tudtam, nagy franc. Ám, ő kedvére szimatolt. A fűben itt-ott letette a névjegyét. Köröztünk a lakótelepen, de a német juhász, bár kezdte nem érteni az ismétlődő szagok okát, nem háborgott. Fejem tar búbját elkezdte égetni a Nap. Ettől én is megvilágosodtam, vége a napfogyatkozásnak – hazafelé vettük az irányt.

A szuka visszafeküdt a helyére, nyelvével mellső mancsának tisztogatásába fogott. Nem bírtam a déli sétát szó nélkül hagyni:

– Nem vettél észre semmilyen szokatlant?

Félbeszakította a tisztálkodást. Rám sandított, és legyintett egyet a mancsával.